a város
még ezek a porcelánfogak is
amiket legördülni látsz a lépcsőn
ezekben is több élet van mint bennem
egy intézkedés mindenre:
a lassúság amivel mozgunk
ebben a tengeri levegőben
óriásbabák tengerében
csontjuk átszúrja rothadt bőrük
föld van körülöttünk
amíg a szem ellát
fojtogató hideg föld
mint egy teába mártott keksz
itt mindenki eladni akar nekünk valamit
szemfestéket harisnyát fogyókúra recepteket megváltást
annyira értelmetlenek és egyedül vagyunk
mint a színészek portréi a
szakszervezetek művelődési házának folyosóin
minden relatíve piros
az életünk relatíve piros
segít románia hogy felejtsél vagy meggyógyulj?
egy napon felszáll a villamosra
egy felfegyverzett férfi
meg fog ölni
mert nem vagyok szép
mert nem tetszik neki ahogyan járok
mert nem tetszenek neki a ruháim
mikor hazamegyek
az ajtó mellett leesik nagyanyám járókája
(a vaslábai
ha lehetett volna
velük együtt temette volna el anyám)
a falakról bárányok válnak le
éles és hosszú nyelvük van
lóg az ajkuk sarkában
rám rontanak
az őrültség lassan érkezik
az őrület egy fehér egér
és a félelem is egy fehér egér
apám vicsorít
kezeire vércseppek hullnak
vagy nyál
apám egyedül van
előtte egy égig érő fehér
fal van.
közelebb megyek hozzá
apám pulóvere nyakánál és csuklónál szétfoszlott
vattahengerek jönnek ki szemén és száján
belenyomok egy rozsdás pengét a lábán levő sebbe
most a seb egy fehér egér
felmetszett hasához hasonlít
a város fölé kiterítettem
egy lyukakkal teli lepedőt.
a fej leírása
van egy férfi. szeretem
mivel?
evvel a hússal
annyira szép
annyira fehér
ki enné meg?
ki kezdené rágni?
félni fogunk
bámuljuk majd csontjainkat
vakítóan egyedül
egyre mélyebben nézünk a fal felé
oda fogunk futni
gránátalma színű víz vesz körül
evvel a vízzel mossunk halántékunk
evvel a vízzel írunk a reményről
*
minden fejben ólálkodik
egy szőrrel teli nagy patkány
nem tudsz írni mikor átfázott a húsod
tovább alszik
átfázott húsodon
az agyamban levő patkány
nagy piros talpai vannak
amivel koponyám belső falait szétroncsolja
a szőrrel teli piros patkány rabja vagyok
bemártja nyelve hegyét agyamba
nyelve hegyével
idegen és érthetetlen
jeleket
ad le körkörösen
itt nem én vagyok
mellkasodon fűrészpor patak folyik le
megtölti karjaid
a hús a szoba egyik oldalától a másik oldaláig terjed
az álom sötét mint egy kígyó
agyamba szór
nehéz golyókat
távoli még az idő mikor saját húsom
nem ismer már fel
mikor saját húsom
kezd eltávolodni tőlem
a város méhébe bújva
gyűlölettel és hólyagokkal teltünk meg
itt rácsokat gyűjtünk
beton négyzetmétereket
itt húzzuk bőrünk
hideg és sárga csontjainkra
szeretkezünk a falakkal
egy halom csont van
tehetetlenségből méregből
vasketrecem vagy
te nem tudsz túllépni
testem falain koponyám falain
nem tudsz ebbe a mészárszékbe jutni
amit néha agynak nevezek
itt soha nem fognak margaréták virágozni
csak a vékony
és szomorú bőröd
nem nyalja majd
mohón
félelmem.
a szív leírása
a nők akik szemránckrémeket árulnak nekem
egyre többen vannak
majdnem annyian
mint a sáncok amik rendületlenül mélyülnek bennem
a bőrömben a húsomban a csontjaimban
egy maréknyi föld vagyok
a hazám földjéből
ürülék műtrágya
és holttestek keveréke
*
ő közeledik felém
két lépésre nyomában
jön a halál is
himbálja derekát
ő nem fél a haláltól
a nője csinálta
aztán odaadta legjobb barátainak
a szeretőm az ő szeretője
anyáink
a szomszédasszony
mindahányan nagy szerelmi
vallomásokat várnak tőlünk
de agyaink között
létezik egy bizonyos cinkosság
mint ahogyan a halál és a vágyakozás
hússal tölti meg
ugyanazt a csontvázat.
egy elhagyott házban
találkozgatunk
ő is ott van velünk
elnyúlva a szürke padlószőnyegen
a falakon túl
a minket szimatoló hidegen túl
románia letette
hosszú és sima nyakát
egy vonatsínre.
Király Zoltán fordításai
