Wilde Flower
(Árnyalatok a Használatban)
Episztolákkal sújt le a kislány. Levelezni kezd –
fölém. Nem szimplán nekem. Koszorúm
szemezgetik át ujjai, kérdőn, s ekkor-akkor (mekkora
mail art!) postára megy irányzott
küldeményeivel. Ki nem
kezdi, mondjuk, a születésemkor előre
lelakkozott babért, mégis: építő nevelés, lám! Egy-egy
gerezd ha lepottyan; időnként, legfeljebb
költözéseimkor, egyik helytől a másikig.
Ha nincs megadva, épp, elérési címem, persze, makacsul
tud akkor is követni a Tértivevényes Loholmány. Tetten
érhet, állítólag? Inkább én őt, igyekezete ha lobban:
felbukik tenger színére a kandikáló periszkóp… Hát, igen,
vízoszlopok nyomása alatt, általában. Mint a cetek: emlős,
az nem vitás, ámde mégsem – miként az alpárian
feltételezhető lenne – „Hangicsálás a Magyar Szilikonon”!
Mennyivel több azt mondani, minderről: wildeflower,
mint „vadvirág”, egyszerűen! Fő-fő emblémák
teremtője az angol nyelv. – Annyi árnyalat-
szóródás épp a Használatban, amennyit a filológia
szakhoz a kultúrtörténet tesz hozzá a bölcsészeten belül…
Vagyis nem sok: némi mélyülés, süllyedés, de nem akkora,
hogy aztán a hirtelen felbukás keszonja
megárthasson az egészségnek.
Tájmasszázs
Menekülő nyár - - - nem is csak az őszbe, de mindjárt
egy másik jövőbe… Pusztatétlenre, ha volna
ilyen nevű település. És van! A felnyílt
félmúlt örvénycsöve szippant be újra.
Láttam én a Nagyalföldet is, ott nincsen
semmi, tényleg. Az itteni „semmi” ellenben
sötétzöld a víztől; facsoportok, ligetek, galériaerdők
teszik változatossá… Errefelé a Semmi: van!
Light-os kisalföldi geo-masszázs, ahogyan
évtizedek múlva, autóval újra átcikkanunk itt, és
elvillanók a környék nyújtotta képek is, főleg
dideregtető télidőn. Az elenekült nyarat képzelve.
Ez a táj volt még csak igazán néma! Stéphane
Cormieaux legalább ötven kilométerrel odébbről
dudorászott. Még inkább Budapestről, más égtájak
sokkal boldogabb évszakaiból nosztalgiázva vissza.
Lecsapolás dúlta közjátékként a vidéket. Persze,
akár a túlzásba vitt vagy hirtelen fogyókúra, amit
ha abbahagynak, legalább annyi, de inkább több
visszajön, mint amennyi előbb nehézkesen lement.
Licks of love: az egykor építőtáborokba gyűlt
KISZ-bitangok sátor-izzadós szerelmi játékait
vonja vissza, de végérvényesen ám!, a környék
mintázata. – Volt „ökológiai beavatkozás”. Eltornázva.
Ködlidércek, tejfehér nőalakjai masszává
folynak össze mind. Elszórt gémeskutak
használatból kivontan felbólintgatnak, mintha
élnének, s kísértetként: óriás és élőhalott mind.
Ingoványos már újra ez a föld. Másként mocsár,
mely lassan, de könyörtelen-módszeresen,
biztonsággal visszaveszi jussát; az egykorit és
az ez utánit szintén. Mert erre nem jön más jövő…
Hagyják, ennyi talán csak nagyjából a titka, és
a nyitja (zárja és ördöglakatja is): talajvíz. Felbuzog.
