Hogyan legyél jó feleség?
(Kiss Noémi: Sovány angyalok. Magvető Kiadó, Budapest, 2015)
Hozzávalók (minimum 4 személyre)
- férjszerelem (tüzes fajta)
- minden este meleg vacsora
- takarítás, mosás
- alázat két marékkal
- tűrés pofon, verés esetén is
- csavargás, olvasás, pénzköltés csak nagyon ritkán
- minimum két egészséges gyerek
- hallgatás
Elkészítés
Nehéz recept, mert a hozzávalók aránya háztartásonként nagyon eltérő lehet. De ne add fel, keverd össze az alapanyagokat és meglátod, hogy sütheted-e vagy inkább dagasztanod kell még a tésztát! Sok sikert!
Megjegyzés
Igen, ez bizony egy tradicionális családi recept kezdő feleségeknek. Ritkán működik, sokszor megüli az ember gyomrát, mérgezésről vagy halálesetről azonban csak ritkán hallani. Kiss Noémi új könyvében viszont egy ilyen balul sikerült esetet dolgoz fel. A szerző első regénye az Ikeranya, a „Magzatpróza” után a magzattalanság prózáját tárja elénk. Mi történik, ha egy mintacsaládból kivágjuk a bölcsőt, a férj elmegy futni, kutyázni, csajozni, a feleség, Lívia pedig főz, dolgozik, ovulál és szótlanul tűri a testi-lelki bántalmazást? Egyszer csak eljön az a pont, amikor a nő összeroppan, nem tud tovább hallgatni és menekülni, megöli férjét, majd szétesett személyiséggel és szívrohammal kórházba kerül. És itt elkezd beszélni…
A regény tehát Lívia múltmentési kísérlete, egyes szám első személyű narráció. A sokévi hallgatás után a nő a kardiológia kórházi ágyán próbálja meg felidézni és értelmezni félrecsúszott életét, és férje megölését. Az egykori tanárnő egy vastag spirálfüzetbe körmöli a kimondhatatlan szavakat, eltitkolt történeteket. Az írás egyfajta terápiává válik. Nagyrészt Öcsiről mesél, Öcsinek sokszor megszólítja, idézi férje lakonikus rövidségű mondatait, például az első együttlétet: „Gyerelefekszünk. Gyere, na.” (22.) Lívia emlékezik, ítélkezik, elmondja azokat a sérelmeket, melyekről eddig nem beszélhetett. De más hangok is megszólalnak, beszél az orvos, nővérke, ügyvéd, az anya és a barátnők: Kati és Sári, mindenki a főhős védelmében. „Jönnek az emlékek az ágy alól, a radiátorból.” (148.) Líviának szembe kell néznie múltjával és határozottan ki kell mondania dolgokat: „Az utolsó boldog óra, berajzolom. Két ember, ülnek a motoron, körben hegyek. Kicsi test, hosszú lábak, felhők. A nászutunk.” (26.)
A rövid mondatok, az expresszív kifejezésmód, pergővé teszik a történetmondást, olyan, mintha a narrátor egy szuszra akarná elmondani a történetét. „Kihúzom végre. Spriccel. Ömlik. Az inged tiszta lucsok, barna rongy. Ugat, ordít, harap a vizslád. Megvagy, foglak, és hirtelen ledőlök melléd. A többire nem emlékszem.” (38.)
Az események a jelen idősíkjában játszódnak, emellett megelevenedik a múlt egy-egy részlete, a házasság, iskola, és ezek közé ékelődnek a férj meggyilkolásának folyamatosan visszatérő képkockái. Ezek azok a percek, amelyekre a nő csak részben tud visszaemlékezni, és ha fel kell idéznie, akkor pedig zavarttá válik. A tárgyaláson, amikor a gyilkosságról kell vallania ezt mondja: „Nővérke, kérek még virágokat. Ezt nem lehet kibírni.” (290.) Ezzel szemben a férj fizikai halála megkönnyebbülést jelent, elmúlik vele a megaláztatás, némaság. Lívia már évek óta gyászolja Öcsit; azóta, mióta a férfi kimondta, hogy nem szereti. A házasságban a hangos veszekedések helyét a közöny, a családi fészek melegét pedig a kripta hűvöse váltotta fel. „Az erőszak halk, néma csöndje.” (282.) Ehhez képes a temetés egy szép emlék marad. A gyűlölet és szerelem, függőség és bálványozás különös egyvelege ez a kapcsolat.
A narráció mikroperspektívából is remekül leképzi a zaklatott személyiség gondolatinak cikázását, három mondat alatt az idézéstől egy elferdített gyermekdalig jutunk. „Szülni akar, nyanya? Na, ezt is felcsinálták! Ránc, ránc, eszterlánc. Legszívesebben pofon vágnám.” (15.) Az idősíkok közötti gyors váltások is ezt a célt szolgálják: „Lehet, hogy belázasodtam. Ki kell kérnem a hőmérőt és a lázlapot. Megnyomom a hívót. Te voltál az első.” (24.) Lívia néha infantilisen viselkedik, a párnába fúrja az arcát, és elbújik a zsúrkocsit tologató konyhásnők, vagy, ahogy ő nevezi az Ursulák elől, máskor pedig nő, akinek hiányzik az érintés, intimitás. „Hetek óta nem értem senkihez és érinthetetlen vagyok. Bőröm pikkelyesre száradt a radiátortól.” (14.) Gyermek marad akkor is, amikor férje vizsláját kínozza, hogy ezzel fájdalmat okozzon a férfinak, ha már beszélni nem mer. De arról, hogy milyen beteg csak rohamai árulkodnak, főszereplőnk már képtelen a toleranciára. A büfében például egykori kolleganőjével találkozik, aki mellékállásban a kórházban takarít. A kedélyes csevegésből pedig hangos ordítozás, ájulás lesz, mert Lívia mellkasát „szorítja az iskolaszag”. (113.)
Szorítást érez az olvasó is, először akkor, amikor a lány a szerelemtől elbódulva összeesik, vagy amikor mindenhol Öcsit látja. A kamaszos lángolást, érzelmeket élhetjük újra: „Vásároltam, ott ültél a polcon. Benne úsztál egy pohár tejben.” (21.) Végigizguljuk a mézes heteket, az első évet, várjuk a szerelem gyümölcsét. Majd ez a szorító gombóc a torkunkon akad, főhősünk elnémul az első pofontól, mi pedig attól, hogy mindez természetessé válhat. Aztán jönnek szép sorban a tabuk, meg a férfiak és egy nő is. Sári, az egykori tanítvány elfoglalja Öcsi helyét. Itt az arra érzékenyek már erősen köhögnek, és levegő után kapkodnak. De nyugalom, szó sincs liliomtiprásról! Sanyarú pedagóguspálya, gyors kiégés következik. A csinos fiatal tanárnő hosszú combjai és rövid szoknyái miatt szorgalmasan gyűjtögeti az igazgatói rovókat. A főnök aljas játékot űz, visszaél hatalmával és folyamatosan megszégyeníti beosztottját, mígnem becserkészi. De még ez is jobb, mint az mérgezett házasság. Beindul a babagyár, a nő gépiesen nyitja meg ölét minden érdeklődőnek gyermek reményében. Gyertyaállás, hormonkezelés, reménykedés, aztán a pecsét: meddő. Nincs fogantatás, Líviához csak a sovány angyalok járnak, akik büdös kutyagyereket hoznak vagy dögcédulát akasztanak szerettei lábujjára.
Ezzel a regénnyel a szerző megírja a meddő nő profán kálváriáját. Élő, impulzív figurát, bravúrosan komplex személyiséget alkot, igazi anyatigrist, csak éppen csecsemő nélkül. A szocialista erkölcsöknek megfelelően Lívia általános iskolai tanárként egy kis közösségben képmutatóvá válik, a boldog sportolófeleség szerepében tetszeleg. Persze nem önszántából, meg akar felelni környezete elvárásainak. Saját magát, gyermektelenségét okolja rossz házasságáért, megcsalásáért. Életét, Öcsi véleményével szemben tudatosan, kitartóan irányítja, folyton új kihívást keres és állandóan vibrál körülötte a levegő, anyjával ellentétben képtelen az élethosszig tartó fájdalomra, ezért is cselekszik.
A férj karakterén keresztül ismerhetjük meg az profi sportolókra nehezedő nyomást. A szerző egy interjúban vallott személyes érintettségéről és a sport iránti elkötelezettségéről. (Szepesi Dóra: Sovány angyalok – Beszélgetés Kiss Noémivel)
„Anyukám, sőt dédszüleim is sportolók voltak. […] Öcsi a regényben atléta, én úsztam. Írás közben a sport, mint alakzat érdekelt, sűrű, metaforikus helyzete fogott meg. A csillogó siker és a komoly eredmények mellett Öcsi életében rengeteg kudarc és fájdalom van.”
Ez azonban nem menti fel a férfit bűnei alól. Megszületik a bírósági ítélet és mi is véleményt formálunk. A házasság tragédiája így egyszerűen megfejthetővé válik, küzdenek ők de egymás ellen egy gyorsan változó világban, a rendszerváltás idején „Menjelinnenországban”. (160.) Öcsi viszont jó helyre kerül, az ő kezét már a Jóisten fogja, de Líviának még maradnia kell sovány démonjaival.
Hozzászólások
Kedves Noémi!
Tiéd lett 2015 nyarának egyik legjobb receptje. A hozzávalókat remekül használtad, rengeteg kreativitással ötvözted. Bár a leszbikus kapcsolat és a gyilkosság nem szerepelt az összetevők között és főztöd még véletlenül sem hasonlít az ősi ételhez, sokszor ajánlottuk írásodat!
