A zene haláltusája
Október, délután hat óra körül,
s a levegő éppen még meleg, a nő
pedig már fázós – ám most, a kora
nyári hűvösségben a nád s a sás
hegyén a meg-megülő madárrajból
rajzolódnak ki az éjszakára el-
némuló kottafejek; nyűgösödni
kezd a gyerek, éhes, vagy azért, mert már
összevissza ette magát, s untatja
meg nyugtalanítja a teltségérzet;
okádná ki, mielőtt visszaülnek
az autóba, melyet az anyja vezet.
A férfi fullad, nézi csak a lombok
húsán kóstoló szelet, a bolondot.
Labilis labirintus
A nő tekintete mélyről ismerős,
mélyebbről, mint ameddig merülhetek;
szemhéjam, megmondtam, lezárva, csak
forgolódjék a szemgolyóm odabent.
Ujjbegyem a járomcsontját éri,
mire egymásnak esik két ősember,
dorongokkal, melyek csapást mérni
hivatottak a fejre vagy a törzsre,
erre vagy amarra, épp a dorong
fejétől függően. A füle oly
parányi, finom, hogy beleférne
a fülembe, illeszkedve halló-
járatomhoz, melynek sehol sincs vége,
vagy ha mégis, az már egyikünké se.
Csapda
St. Auby Tamásnak
Hivatalos becslések szerint az
emberiség háromnegyede gonosz.
Németországban 83%-a.
Az egynegyed része tehát, ami
Németországban 8%-kal
kevesebb, komoly fenyegetettségben
gyakorolja az emberségességet,
és nem is igazán ép lelkiismerettel,
hiszen maga az emberségesség
fogalma nagyobbrészt a gonoszság
párlatát tartalmazhatja csak, kivált
amikor ez a párlat egy lélegző
szájból csapódik le a vidéket végig-
mustráló ablaküvegen. Ó! – oszlatja
el ilyenkor betűző ujjaival az utas
a homályt -, mit fűzhetnék hozzá én ilyen
pokoli csapdához a saját nevemben!
