Rozsdaszimfónia
és akkor megállok
mert nem tudom merre kell mennem
az utak már nem mutatnak semmi célt
semerre semmi
se erdők se tengerek se otthonok
visszanézek
látom körben minden ugyanaz
se indulás se cél
nézek az égre
képtelen vagyok odaképzelni istent
rég kihúztuk a listákról egymást
és ezredszerre is leszögezem
az egyetlen vagyok
kalapács emlékét zengő üllőacél
hittem
jöttömbe a világ belerengett
de elrezeg a hang az üres csarnokokból
s a sarkokban a pókok éhen döglenek
hallom a vasoszlopokról sír a rozsda
hegyikristály-tiszta rend
a kimondhatatlan bizonyosság
mikor anyám ölébe vett
visszanézek
mindenhol minden ugyanaz
érzem az ölmeleget
fülemben kalapácsok szimfóniája
hogy kiszolgált hetven tél tavasz
végül mind egyedül leszünk az úton
ilyentájt illene okosnak lenni
de nyakamra tekeredik a csönd
értelmét veszi a szónak
Másnapos vers
kavargó versek szerelmek káromkodások
lerobbant kórházfolyosók
beteljesítik önmagukat az átkok
hitegetem magam nem adom olcsón
de borzalmas fejét a szörny fölemelte
menekülnék csak a kívül-belül-t elírták előlem
van ki istent figyeli mi lehet a terve
az ilyen remény kihalt belőlem
csalogató rím egy könnyű álmot ígérő este
ma enyhébben hunyorít a nyár
ez nagy szerencse
túl a hét ikszen milyen király
versek éltetnek szerelmek
s még nem mordult fel az utolsó rohadj meg se
