• Orcsik Roland

Fészek

Szomszédom nem tudta
fizetni a lakbért,
egy garázsban fészkel
takarításért cserébe.

 

Régóta lesem, néha ő is
engem a fehér műanyag
székén ücsörögve.
Köszönünk,
ha összefut a pillantásunk.

 

Hőségben kitárja az ajtót,
bömböl a rádió.
Télen inkább az utcákat járja;
este, mint egy szarkofágba,
az odvába zárul.

 

Járása takarékos, olykor
vonszolja magát
a kopott járdán.
Mégsem búval baszott:
túlélés-párti, ám nem
mindenáron.

 

Van egy rozzant biciklije,
azzal portyázik. A hátsó
udvaron a gyűjteménye:
levitézlett, szürke monitor,
rozsdás szobabicikli, ruhátlan
hajas baba, szakadt
könyvek, karcos lemezek,
a piramis csúcsán pedig
egy felfújt, foltos
matrac, amihez csupán
a tenger hiányzik.

 

Időnként kopácsol a garázsban,
senki sem sejti, min kotlik.
Nagy távcsövet bütyköl,
hogy a csillaganya-
jegyeket kémlelje
a menny sötét bőrén.
Persze, ezt csak képzelem,
ám nem faggatom a terveiről.
Maradjon az ő titka.

 

Sem állata, sem őse,
ha meghal, teste a város tulajdona,
a többi irány a zúzda.
Itt villoghatna néhány ótvar
közhely a szánalomról.
Tőlem ugyan nem.
Porig alázná a ripacs részvét.