Innen oda
Szép vagy, mondom. Hiszen vagy jót, vagy semmit.
A halottaknak hízelegni kell: megtalálom hajukat
a párnámon, érzem hálószobámban a lélegzetüket,
ha belépek egy üzletbe, a saját nagyanyám bámul rám
meglepetten. Mifelénk túl sok a halott a földben,
Egy kapavágás, rossz mozdulat, de még egy álomban
ismételt szó is kiszabadítja őket, miközben diófák,
sötét málnabokrok szívják nedveiket. Megveszed,
megeszed, elengeded. Kelet-európai örökkévalóság.
Át
Vidám útitársat, hatalmas fákat, örökös hétfőt,
Amerikát! A helynevek fájdalom nélkül
suhannak el, és mint az elszabadult kanca,
úgy süvít a távolság. Ugyan kit siratnál? Az út szélén
poros, hebehurgya fák grimaszolnak.
Aztán az éjszaka.
Rettentő túloldalát takarja a hold előlem.
Keskeny, éles penge, mintha csak bele akarna vágni
a szemembe. Csodálkozom, hogy rám talált.
Kutyaidő
Minden várandós nő védtelen.
Gyulladások, fertőzések bujkálnak benne.
Túlfűtött óceánjáró: sarkig tárt ablakokkal
szeli át a tengert, míg legbelül a hajótest
egy ismeretlen lényt rejteget.
Egy emigráns él ilyen készenlétben.
Örökké zihálva, mindig túlhevülve,
a védtelen szív alatt félig elfelejtett
szavakat rejteget. Az ám, babám,
dünnyögi hazafelé, télvíz és kutyaütő,
a hétszázát! Álmában felriad, savanyút
kíván, édeset eszik ürmössel, kortyint
egy édeskeserűt rá, dupla habbal, jó ánizsosan.
Ha elfárad, dőlnek rá a magyar szavak,
alatta, felette, előtte, mögötte magyarul
beszélnek. Ez az ő titkos tengere:
nincs partja, nincs kezdete, nincs vége.
Kilenc hónap – végtelen.
Ékszerek
Nem engedhetlek el, hiszen haragszom.
Emlékezem, ezért erős vagyok. A szerelem
megolvad, mint a cukorka, a jóság álmossá tesz,
a megbocsátás elbágyaszt, az álmok megöregítenek.
De a sértés és a félelem nem kopik, nem gyógyul,
nem vész el, egyre több van belőle, és egyre fényesebb.
Ne aggódj! A gyerekeimnek majd azt mondom: ékszerek.