• Juhász Tibor

Méhes

Ilyenkor már javában zajlik az élet Méhes körül. Vannak, akik ma már másodszorra jönnek. Előzőleg csöveket hoztak meg háztartási kisgépeket, lepakoltak és lerendezték a formaságokat Méhessel, megtörölték retkes kezeiket nadrágjaikban, átnyálazták a kapott összeget, aztán bevették magukat Janihoz, aki szeszfőzdét üzemeltet a vastelep mögötti garázsok egyikében. Most két talicska alumíniumot hoznak, büszkén teszik rá a mérlegre, az egyikük még egy jó marék vörösrezet is előszed a zsebéből. Honnan van ennyi, kérdezi tőlük Méhes, olyan sűrűn hozzátok ezeket, mintha ingyen osztogatnák valahol. Hát jó is lenne, ha ilyet adnának a csillagszállóban, tereli el a szót egyikük, hátratartja a fejét, úgy röhög, kicsit megszédül, megkapaszkodik egy selejtes gáztűzhelyben, látszik rajta, hogy nem köszönni ment délelőtt a garázsokhoz. Nevetnek még egy kicsit valamin, aztán egymást lökdösve mennek ki a kapun, csak az a savanykás szag marad utánuk, amit a főzdétől esténként ide is elhoz a szél.
Vannak, akik utánfutóval jönnek, rozsdás súlyok, fekpadok, zsáknyi sörösdobozok egymáson, különböző nagyságú vasdarabokkal lefedve. De Méhes ismeri a szakmát. Ráérősen lepakoltat mindent, kiönti a zsákokat, egyenként megvizsgálja a szállítmányt, mert ezek azt hiszik, hogyha vörösre festik a drótot, és megszórják homokkal, akkor vörösréz lesz belőle.
Aztán vannak, akik nem hoznak semmit, de félrehívják őt, és bizalmaskodva mondják, hogy pár napon belül lenne egy nagyobb adag, nem fontos honnan, a lényeg az, hogy kellene némi előleg, mert a fuvaros előre kéri a pénzt. Méhes tudja, hogy úgyse hoznak semmit, kezébe vesz egy ezrest, de nem adja oda egyből, körülbelül harmincezerrel lóg már ez a szerencsétlen, szenvedjen egy kicsit a pénzéért. Kérdezgeti, hogy honnan hoznád, miket hoznál, ha lebuksz, én meg fizettem a fuvarosodat, szerinted az milyen fényt vetne rám? A férfi csak lehajtja a fejét, helyesel, bólogat, de most mit csináljak Méhes, kérdezi, szerinted nekem kellemes kéregetni, tudod te is, pénz nélkül nem lehet az ember. Jól van, na, ennyit tudok adni, nyújtja neki oda Méhes a pénzt, aztán meg fejcsóválva nézi, ahogyan a férfi sietősre veszi a lépteit, és befordul a szeszfőzde irányába.
Hoznak ide akkumulátortól kezdve szétflexelt kovácsoltvas kerítésen át a harminc kilós kerti törpéig mindent. Méhes meg csak vizsgál és fizet, nem sokat, de éppen annyit, hogy mindenkinek megérje. Tizenhét óra felé alábbhagy a forgalom, akkor vár még egy kicsit, majd fél hat körül behúzza a vaskaput és kiengedi a kuvaszt a telephely végében álló kennelből. Akkor végre fellélegzik, kihúzza magát, lerója az egymás fölé nyúló rozsdás hegyek között a szokásos tiszteletkörét, és mélyet szív a savanykás levegőből. Örül, hogy sohasem fogy el a fém.

 

 

Jani garázsa

 

A garázs végében lévő ágyon, az ágy melletti leszakadt ajtajú ruhásszekrényen, a háromlábú dohányzóasztalon és egy széken kívül csak egy toldott-foldott pálinkafőző van a helyiségben. Jani a bögréket az ágy alatt tartja, ha már nagyon piszkosak, akkor leviszi a garázssor mögötti patakhoz elmosni őket, de ez nagyon ritkán fordul elő, mert szinte mindig van nála valaki. Rendszerint még az asztalon is ülnek, semmiségekről beszélgetnek, vagy csak bámulják a bögrék rozsdás alját. Aztán valaki elbüfögi magát, a többiek nevetnek, majd nagy levegőt vesznek, egy erőteljes mozdulattal leküldik a pár órával ezelőtt lefőtt szeszt, és a gyomrukra szorítják a kezeiket. A friss ital piszkosul tud marni, mintha valami állat kaparná a hasfalat, ki tudja, hogy miből készült. De nem fáj sokáig, Jani már tele is töltötte a poharakat, ilyenkor gyorsan rá kell küldeni a következőt, attól megmerevedik, majd ellanyhul az ember, kisvártatva jöhet a harmadik, azt már kortyolni is lehet, a második után úgysem érzel már ízeket.
Pénzzel, dohánnyal, mások gyümölccsel fizetnek, az árokparton szedték, a kukák mellől, vagy a szokásos vasbeszerző körútjuk során lopták a város szélén elterülő telkekről. Jani elfoglalta a szomszéd garázst is, ott tartja a cefrét, erre a sorra már úgysem jár senki, szinte az összes fel van törve. A tulajdonosok egy időben erősebb lakatokat vásároltak, sokan lánccal is próbálkoztak, egyesek még kutyákat is zártak a helyiségbe, de hasztalan volt az egész. Nincs olyan lakat, amit nem lehet leverni, a lánc meg jó lesz majd valamire. Reggelre feltörtek minden garázst, ami mozdítható volt azt elvitték, a kutyákat meg láncra verték, a tűzcsaphoz, aztán röhögéstől görnyedve indultak hazafelé, és semmi mást nem szerettek volna, mint látni reggel a tulajdonosok arcát. Mostanra Jani garázsait nem számítva nyitva áll az egész sor, pár fekhely van csak bennük, féléletek vernek éjjeli tanyát valamennyiben, meg kurvák hozzák ide a kuncsaftjaikat, de ők is inkább a sor mögé mennek, nincsen gusztusuk ezekhez.
Jani itt készíti a cefrét, ide ül ki, a két garázs közé, ha már zsong a feje a szagtól. Nézi a tömböket, a függönyök mögötti mozdulatokat, hallgatja a kiabálást és a zenét, amit a cigánygyerekek szolgáltatnak egy sarokra kitett hifivel. Aztán az égre fordítja a tekintetét, és bámulja a felhők fodrozódásait.
Kutyaugatásra ébred. Biztosan Méhes kuvasza az, néha egész éjszaka ugat az a rohadt dög, talán valaki vasat akar lopni, gondolja Jani, és nevet. Feltápászkodik, visszasántikál a lakásba, a többiek már elmentek, csak egyvalaki maradt itt. Túl kényelmesen helyezkedett el az ágyon, nagyokat horkant, Jani ébresztgetni próbálja, sikertelenül. Finoman pofozni kezdi, de a férfi arra sem reagál, hát jól belemarkol az ingébe, és a földre rántja. Az élettelen test keményen elvágódik a földön, de a férfi nem ébred fel, öntudatlanul helyezkedni kezd, kezével mintha takaró után markolászna. Végső soron felesleges bolygatni. Holnap reggel úgyis itt kezd, és az éjszakák hidegek errefelé.