A szegény lányka és meséje

 

(Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek. Napkút Kiadó, Budapest, 2014)

 

 

Mesék, álmok, ébredések. Szakácslegény és szegény lányka. Élők és holtak, ártók és segítők. Múzsák. Varga Klára önmagához vezető útját írta meg Múzsakarbantartási alapismeretek című művében. Formabontó, bátor, őszinte írás, páratlan a maga nemében.

Az íráshoz, ahogy az élet valódi megéléséhez, bátorság kell. A tehetség és műveltség nem elég. Szókimondónak kell lenni. Burkolt vagy direkt módon, klasszikus finomsággal vagy modern stílusban – az írónak bátornak kell lennie ahhoz, hogy igazán jó művet alkosson. A maszk mögött is hitelesnek, a maszk nélkül pedig erősnek. Varga Klára ezt tette, amikor papírra vetette a Múzsakarbantartási alapismereteket.

Hosszú utat járt be, míg megtalálta magát. Kezdetben dalszövegíró akart lenni, majd foglalkozott újságírással, versekkel. 2005-ben megismerkedett Pápai Istvánné Páhi Emmával, a karcsai mesélővel és egy benső késztetést követve nyomdokaiba lépett. Nehezen találta a helyét a hagyományos munkakörökben, kulturális újságíróként nem érezte magát kiteljesedettnek. Válságba kellett kerülnie, szinte mindent el kellett veszítenie, hogy visszataláljon, vagy legalább elinduljon valódi önmagához. A szabad írói létben, a természetben és a mesékben találta meg a kiteljesedést. A vele készített interjúban így vall útkereséséről: „A kétezres árokásós éveket végigküzdöttem a Magyar Nemzetben, és aztán jött a regény. Dzsungelharc után múzsai szerelem.” Önmagának újradefiniálásával és könyvének megírásával új színt hozott akortárs magyar irodalomba.

Kortárs népies írónak és mesélőnőnek definiálja magát. Stílusára a bátor kísérletezés és az irodalmi keretek tiszteletben tartása jellemző. A mai magyar irodalomból hiányolja az érzelmeket és azt a fajta személyességet, ami például Petőfi vagy Csokonai lírájában fellelhető. Ezt az érzelmeket felvállaló, túlmagyarázások vagy elhallgatások nélküli stílust képviseli, mellyel szembe megy a kortárs irányzatokkal.

 

Ha egy szerelmes szövegbe nem lehet beleírni, azt, hogy szeretlek, vagy azt, hogy te vagy az első , aki kitölti a szívemet, akkor annak mi értelme van? Nem akadályok kellenek az életünkbe, hanem egyesülések, megvalósulások, kimondások. És én egy ilyen művet akartam, még mielőtt elfelejtjük, hogy van lelkünk, aki reggeltől estig beszél hozzánk, és másokhoz is beszél. És minden és mindenki beszél egymással, a fa is beszél az emberhez, a fűszál is. Miért pont az irodalom legyen maga a megszólíthatatlanság? (A dőlttel szedett, kiemelt részek a továbbiakban a szerző, Varga Klára gondolatai.)

 

A kötetet 2014-ben adta ki a Napkút Kiadó. Műfaja nehezen meghatározható, a kortárs művek sokszínűsége, több műfaj ‒ mese, próza, líra dráma ‒ vegyítése jellemzi. Az írónő bátran kísérletezik az irodalmi eszközökkel, miközben műve egységes, olvasható és irodalmi marad. A könyv önközlés: egy nő beszél legbensőbb titkairól, szerelmeiről, útkereséséről és azokról a bizonyos múzsákról. Világos mondatszerkesztésű, könnyen értelmezhető szöveg. Az összetett képi üzenetek, álmok és mesék mondanivalójának megértéséhez idő és akár többszöri újraolvasás szükséges. A szavak varázsigeként hatnak, egészen sajátos világot tárva elénk. A mű szürreális festmányként elevenedik meg előttünk és válik benső világunk részévé, ha engedjük. Abszurd, színes világ, melynek káosza felett királynőként trónol a szerző.

 

És láttam, ahogy az alkonyi égre diadalmasan fölcsapott egy hatalmas molinóféle, kifeszült, mint egy galaktikus vitorla, és kisimult rajta a múzsám képe. Ott állt a felhők között. (12.)

 

Múzsakarbantartás. Figyelemfelkeltő cím. Az ősi vegyítése a modernnel. Minden írónak van egy-két témája, amelyet magáénak érez. Varga Klára esetében ez a reménytelen szerelem. Ehhez hívta segítségül múzsáit. A Múzsakarbantartásban megírta fájdalmas, kihívásokkal teli de mindig inspiráló kapcsolatait és azt, mivé alakult általuk, hogyan talált el végül önmagához. De kik is azok a múzsák? Hogyan hatnak az íróra, az irodalomra? És kik Varga Klára múzsái?

A múzsa az, aki vagy ami inspirál. Megmozdít bennünk valamit, lángra lobbantja a lelket. A görög mitológiában a múzsák istennők. A művészetek istennői, akik művészeket inspirálnak. A múzsák tehát elsősorban a művészvilág lakói, a művészek körében találkozunk velük. Múzsa nélkül a művész nem alkot, nem szárnyal – valójában alig él.

Varga Klára ezzel szemben lehozza a múzsákat a hétköznapok világába. Az ő múzsái hús-vér emberek. Ráadásul férfiak. A művészetek mellett jelen vannak a leghétköznapibb tevékenységeknél is.

 

Ihlet mindenhez kell. A felkeléshez, a kávéfőzéshez, a kenyérkenéshez, a cipőpucoláshoz, a hónaljborotváláshoz, a főzéshez. Ihlet az egész élethez kell. (10.)

 

Van a múzsák között élő, halott, mesebeli vagy valóságos alak. Mind fontos szerepet töltenek be az írónő életében. Rendeznie kell viszonyát velük, keresnie kell a társaságukat, hogy tovább mehessen életútján. Valóságos ember voltukban is az írónő képzeletvilágának szereplői, azzá váltak, akár akaratuk ellenére is. Múzsáihoz sokféle érzelem köti: szerelem, tisztelet, testvéri, baráti érzelmek. Egy azonban közös bennük: az írónőnek mindannyiukra szüksége van és még távoli jelen nem létükben is jelen vannak, üzennek.

Az írónő és múzsái viszonyában felborul a hagyományos férfi‒nő viszony. A nő nem passzív, érzékeny angyal. Nem múzsa. A múzsa a férfi, aki viszont nem feltétlenül erős és kezdeményező.

 

Ő húsvér ember, és így aztán többet beszélek hozzá magamban a kelleténél, és többet gondolom el azt is, mi lenne, ha nem csak azokban a nappali ligetekben találkoznánk, ahol bujkál előttem, csalogat maga után, incselkedik velem, és sokszor ki is nevet, hanem utcán, kávéházban, szállodában, vagy koncerten. (10)

 

A nő nem vár tétlenül, bátran elébe megy múzsáinak, ha szüksége van rájuk, vagy ha azoknak van szüksége rá. Elébe megy akár a szenvedésnek is.

 

Fenntartom a jogot magamnak, hogy vesztes legyek, hogy szenvedjek, és akár hülyét csináljak magamból. Hosszan, megfontoltan, emelt fővel. (11.)

 

Ez a megfontoltság vezérli, tudatosan építi mesevilágát, kísérletezik – a hagyományos, passzív női szereppel nem azonosul. A mai nőt olyannak látja, aki intellektuális hivatása mellett a családban, feleségként, anyaként is helytáll (ideális esetben). Nem feminista, a szónak abban az értelmében, hogy nem harcol lázasan a férfiakkal való egyenlőségért, nem visel minden áron nadrágot, sőt, nagyon is szereti a szoknyát. Viszonyáról múzsáival és a férfiakkal így ír:

 

Hároméves voltam, amikor az apám azt kérdezte tőlem, mi leszek, ha nagy leszek. Komoly és alapos választ akartam adni, ezt mondtam hát: Tudod apukám, én itt vagyok, középen, én vagyok a királynő, és körülöttem körben itt vannak a férjeim. (21.)

 

Fontosnak tartja, hogy adjon magából, hogy szolgálja a férfit, még inkább, hogy megmentse. A mai férfiak helyzetét nehéznek találja, hiszen a felborult szerepek és változó igények mellett nehéz számukra férfinek lenni:

 

A Kárpát-medencében évszázadok óta nem találják a helyüket a férfiak. A régi szerepüket elvesztették, az új még csak most körvonalazódik. Nagyon nehéz helyzetben vannak a különlegesen érzékeny férfiak, nem tudják, hogyan fejezzék ki a személyiségüket, és hogyan védjék meg magukat.

 

Jellegzetes motívum a műben a kút-vízió: az írónő szegény leányka, akinek küldetése, hogy felhozza a kútból egyik múzsáját és saját férfi énjét.

 

No, te szegény jányka, most tudd meg, hogy abból az öt legényből hármat föl kell vinnünk innen a fönti világba. De ha nem visszük föl őket, akkor jaj neked is, nekem is. A boszorkány, aki a kútnál áll, nem fogja megkímélni az életedet, én pedig itt maradok örökre az alsó világi pusztaságban.” (28.)

 

A nő tehát elébe megy a férfinek, segíteni akarja. Feladja azt, amit ma női büszkeségnek hívunk és, felborítva a tradíciókat, életre hívja a benne lakozó férfit. A nemeknek jelentősége van, de a szerepek borulnak. A szexualitás fontos motívumként, leplezetlenül van jelen a műben, de sohasem közönségesen. Az írónő őszintén, feszengés és mellébeszélés nélkül ír kellemes és kellemetlen tapasztalatairól. A férfi és a női testről tabuk nélkül beszél, feltárva sikereit vagy önmaga elfogadásáért vívott küzdelmét.

 

Én az Alföldön születtem, ahol a nők ‒ úgy mondják arrafelé ‒ „kardos menyecskék”. Vagyis erős egyéniségek, és gyakran fizikaliag is nagyon erősek. Azt is mondhatnám, van ott az életnek egy látens matriachális jellege, és van egy nagyon természetes viszony a meztelenséghez, a szexualitáshoz. Én ez utóbbit, amikor eljöttem az Alföldről, többet nem találtam meg sehol, és minden erotikus művemben újjá akartam teremteni, és odaadni mindenkinek, hogy mások is felszabadultan élvezzék.

 

Bár regényének főszereplője és az író maga nő és témája inkább nőket érdekelhet, Varga Klára nem tudja értelmezni azt, hogy nőirodalom. Nőiségének és magának a nemnek fontos szerepet tulajdonít, de művét és író voltát függetleníti ettől. Az irodalomban a minőséget tartja egyedüli mércének.

Írónő, mesélőnő – ez a hivatása. A Múzsakarbantartást átszövik a valóságot megszakító mesék, népmesei motívumok. Varga Klára értékes és fontos forrásnak tartja a népmeséket. Korábban magyar költőink, például Petőfi és József Attila is gyűjtöttek népmeséket. A mesék varázsát és a mesélés örömét az írónő a karcsai Pápai Istvánné Páhi Emmától kapta, akinek nyomdokaiba lépve maga is mesélővé vált. Nagy vágya, hogy a jövőben egy közösség állandó mesélője lehessen, addig is, aki kéri, annak elmondja személyes meséjét. Nem kész mesékhez nyúl azonban, mint a meseterápia, hanem fensőbb sugallatra mindig az adott ember meséjét mondja el, amely mindig eredeti, spontán alkotás.

 

A mese segít átlátni a helyzetet, megragadni a lényeget, és nem csak a kényelmes hétköznapi ember szemével nézni, hanem valahonnan magasabbról... Amikor Emma néni mesélt, egy ponton túl mindig egy fénylő homogén teret láttam, és nagy boldogságot, védettséget éreztem. Ezt szeretném újra meg újra átélni, és átadni másoknak, hogy nekik is ilyen jó legyen.

 

A Múzsakarbantartás pszichológiai regény is. Utazás a szerző tudatában és tudatalattijában. Az írónő folyamatos, tudatos kapcsolatot ápol önmagával, figyelemmel kíséri a benne rejtőző éneket. Komoly és bátor nőnek ismerjük meg, aki szembe tud nézni azzal, ki is ő valójában, kik azok, akik benne szenvednek, örülnek, lázadnak vagy épp a vesztükbe rohannak. De mert az ember mindig több lehet, mint a benne lakozó énállapotok, az írónő az irodalom eszközével megteremti fantáziavilágát, ahol bölcs királynőként uralkodik annak lakóin. A regény tehát komoly pszichológiai témákat boncolgat: álmok, önismeret, bennünk rejlő ének, múltbeli sérülések. Ennek ellenére mégsem csupán pszichológiai elemzés és nem is csupán érzelgős önfeltárulkozás. A szubjektivitáson keresztül a kollektivitás érzetét kelti. Noha mély fájdalmakról és küzdelmekről is olvashatunk benne és az írónő gyakran kalauzol bennünket a sötét erdő mesebeli birodalmába, a regényt átszövi az örök fény felé törekvés és az ősbizalom.

 

Az életet szeretni és tisztelni kell. Alkotni nem csak fájdalomból lehet, hanem túlcsorduló örömből, a Hamavas Béla-i józan mámorból, amikor az ember szerelmes az Istenbe, az életbe, a teremtésbe.

 

Keresztútjárás, imák, Krisztus, Szűz Mária. Varga Klára művében fontos szerepet kap a transzcendens; de egy mélyen megélt, természetközeli, ősi vallásosság formájában. Az írónőt katolikusnak keresztelték, a Pázmányon hitoktató szakra járt. Foglalkoztatta a buddhizmus és a sámánizmus. Ezek keverékéből alakította ki vallásos meggyőződését, ami a Múzsakarbantartásban is megjelenik. Önismereti útján, múzsái felé vagy múzsáitól távolodva az írónő gyakorta járja végig Krisztus keresztútjának stációit. Hitére jellemző egyfajta benső intuíciókon és ősbizalmon alapuló, a fensőbb dimenzióra való teljes ráhagyatkozás. A könyv egyszerre vall egy Krisztus-kereszt lábánál imádkozó és a szexualitást szabadon élvező nőről, akiben a látszólagos ellentétek és szélsőségek megférnek, ősi egységet alkotnak.

 

A Múzsakarbantartással Varga Klára elindult önmaga felé az olvasóközönség elé tárva egy egészen egyedi ars poeticát. Szerelemről, ihletről, múzsákról, szegény lánykákról, csillagokról, fájdalmakról és boldog beteljesülésekről írt szókimondó, de végig igényes szépirodalmi stílusban. Bátorsága, képessége a lélek legmélyebb zugainak feltárására, prüdériát és közönségességet egyaránt nélkülöző stílusa frissítően hat a kortárs magyar irodalomra.