Már nem csak térkép e táj
Ikker Eszter
Már nem csak térkép e táj
Vártam az elemelkedést, hogy felszálljunk, és kioldódjak abból a görcsből, amibe a talajtalanságból fakadó szorongás zárt. Hogy túl legyek rajta. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Elhagytuk már rég az ország határát, amikor végre ki mertem kémlelni az ablakon. Meglepően alacsonyan repültünk a hegyláncokhoz, a havas csúcsok alatt tisztán kivehetők voltak az Alpok ráncos testéből kinövő fenyőerdők körvonalai. A gyűrődés dinamikája innen fentről érzékelhető igazán. A zöld, barna és fehér foltok egyszerre szürkévé váltak: a Garda-tó feletti köd plaszticitása. Aztán leszállás, megérkezés és ismét indulás. Immár autóval. A domborzati térképnek én magam is beavatottjává, mintegy részévé váltam a Lago di Endine és a Lago d’Iseo között magasodó hegyek egyik völgyében. Fenyvesek és pálmafák, árkádok, falusi bazilikák, temetők, golgoták, az ünnepi készület lázában sürgölődő emberek, hegyoromra épített szentély. Lombardia befogadott.
Ezt az időben számomra már egyre inkább távolodó táj- és befogadásélményt éltem újra 2016. május 6-án a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Nyugatra/Nyugatról nézve című időszaki kiállításán.
A belvárosi Esterházy-palotában megrendezett tárlat egy válogatás a Los Angelesben élő, mosonmagyaróvári származású fizikaprofesszor, Grüner György és felesége, Mária képzőművészeti gyűjteményéből. 
A kollekcióban jelentős szerepet kaptak a II. világháború után fellépő, a szürrealizmus hagyományait követő Európai Iskola, valamint a neoavantgárd Iparterv-csoporthoz kötődő művészek alkotásai. Ráadásul a napjainkban is aktív gyűjtő olyan fiatal alkotókat sem hagy figyelmen kívül, akiknek a pályája az 1990-es évek végén, vagy a 2000-es évek elején indult.
A tárlatot megnyitó Dr. Beke László művészettörténész kiemelte, hogy a geometrikus művészet alkalmas kifejeződési formája a művészet és a tudomány találkozásának, miként azt a Nyugatra/Nyugatról nézve című kiállítás bizonyítja. 
Elmondta, hogy Hencze Tamás fehér alapon szürke foltokból álló Dinamikus struktúra I. című kartonja művészet- és érzékeléspszichológiai kérdéseket vet fel: miként lehet a fényt segítségül hívva a térbeliség érzetét megteremteni, a kidomborodás és a mélyülés illúzióját sík felületen létrehozni? Beke interpretációjában Benedek Barna Sinus Screen 2/4 és Sinus Linea című hullámlemezei és Hencze Tamás op-art munkái párhuzamba kerültek:
Benedek nem trompe-l’oleil-t alkot, mint Hencze, hiszen olyan érzéki csalódást idéz elő, ami igaz: valóban hullámos a hordozó felülete, az anyagnak ezt a tulajdonságát csak felerősítik a ráfestett vonalak tónusai. 
Rákóczy Gizella 2005-ös 4N című szitanyomata pedig annak a kísérletnek az eredménye, hogy tizenhat darab színnégyzetet milyen módon lehet egymásra helyezni úgy, hogy mindegyik négyzet jól megkülönböztethető legyen, és a színkeverésből születő tónusok, színkombinációk is megjelenhessenek.
A válogatás befogadásához a szürkéskék-fehér falak jó választásnak bizonyulnak, nem telepednek rá a kiállított alkotásokra, nem zavarják meg a befogadást. A kiállítás kurátora, N. Mészáros Júlia harmonikus struktúrát hozott létre a művek bemutatási sorrendjének meghatározásával.
A kiállítás első termének szimulakrum-világában (a kiállítást megnyitó Dr. Beke László értelmezési javaslatát kölcsönvéve) még meglehetősen otthontalanul érezheti magát a látogató. Az első teremben Benedek Barna szürke-fehér palatetőinek hullámzásai, 
Maurer Dóra Overlappings-sorozata azonban beljebb tolnak, s a második teremben a Nádler István Tájképének liláját és zöldjét megbontó fekete-fehér sávok már igazán bevonnak a játékba. Aki gépen száll a táj fölébe, nem így látja azt valóban? Itt már nyilvánvalóvá válik, hogy a geometria nemcsak térélménnyé, hanem tájélménnyé is válhat. 
Rácsodálkozom, hogy a geometrikus formákat gazdagító színek és intuitív gesztusvonalak mennyi mindent meg tudnak mutatni emberi mivoltunkból, a teremtés és a teremtettség titkából.
A fent már megelőlegezett táj- és befogadás-élmény újraélése azonban a javarészt Keserü Ilona munkáit bemutató teremben következett be. A Dühös közelítés című vászon anyagában is jókora lánccá alakuló gyűrődés látható, ami aztán a vászon teteje felé haladva egyre csak elsimul, de a fekete, szürke és bordó színű vonalak még mindig egzaltált ritmusban tobzódnak. A teremtés és az alkotás vehemenciájának pompás rögzítése.
Keserü Ilona alkotása azonban előhívhat egy más természetű konnotációt is (talán ezt támasztja alá a cím is): két élőlény, két személy közötti kapcsolat megteremtődésének dinamikáját. A düh itt semmiképpen sem a haragra utal, nem destruktív erő, hanem nagyon is konstruktív, amelyben ott van a kezdeményező gesztus erőssége, hevessége és iránya.
A Dühös közelítés mellett apró halastó, piros olajfestékkel megfestett szentjánoskenyerek úszkálnak benne (Utókép 10. Mozdulatok a térben).
Az alkotó magángenezise ebben a formában közösségi tapasztalattá válik. Aztán Deim Pál sárga-fekete Golgotája az oldalfalon és a terem szoborfülkéjébe kifüggesztett piros-barna-fekete Temető. Itt a halál csak az élet része, az elhantolt testek, mint az elvetett magok, kisarjadnak.
A kiállítás negyedik, legbelső szobájában egy képernyőn különböző filmeket tekinthet meg az érdeklődő az alkotókról. Beléptemkor éppen a Nádler István 70. születésnapjára készült film képkockái váltakoztak. Az Ez az…ami vagyok szépen felvázolja, hogy Nádler hogyan jutott el a radikális geometrizálástól a formabontó gesztusfestészetig. A Nádler által képviselt gesztusfestészet (a pollockitól eltérően) már-már szerzetesi fegyelmezettségű, és szabályait, ritmusát a repetitív zene, vagy adott esetben Ligeti György darabjai határozzák meg: az alkotó a vászon felett, hatalmas nyelű ecsetjével várja az alkalmas pillanatot, a megfelelő hangot. Majd a parancsot meghallva, ecsetjével nyomot hagy a vásznon: egy erőteljes átlót vagy egy szelídebb hullámot. Mozdulatai táncmozdulatok, amelyek belakható és már belakott terek topográfiáit írják le. Nos, ami minket, külső szemlélődőket illet: érdemes bebocsátást kérni.
Köszönjük a fotókat N. Mészáros Júliának!