Közben
Cs.Sz.-nak
Amikor a Hold beleharapott
a szabályosan vonuló vadludakba
a szárnyak rögtön elváltak a testtől.
Az inak fűrészes szélén
megtapadt a friss vér.
Zuhanás közben visszatartották
a lélegzetüket,
ahogy mi is, tekintetünkkel
kísértük a fenséges hanyatlást.
Ujjaid közé fűztem az enyémeket,
nem mozdultál meg.
Labirintus rajzolódott ki az égen,
hullottak a tetemek,
mintha a Nap csillagszórói lennének.
Zuhanás közben elvesztették nevüket,
már csak személyes névmások voltak
a menekülés hevében.
Egymásba kapaszkodtunk,
szemeinkben vékony szálak égtek.
Láva a labirintusban.
Tükör
Akkor sincs biztosíték, ha a kézből kifakadt
az utolsó remegés is. Áprilisra vált a Hold,
melegednek a kabátbelsők. Megérkeztünk,
de mégsem merünk kicsomagolni, mintha a zipzár fogai
felfalnák személyes tárgyainkat.
Szálka voltam a folyópart zöld bőrében, a túloldalon
dombok növekedtek, éreztem a föld lüktetését
és a tiédet is, amikor nem csókoltál meg.
Vártál, mert hitted, hogy a várakozás értelmet nyer,
de nincs biztosíték, ha a kéz és a szervek összehangolt
tartózkodásában megfogan egy csapóajtó.
Naponként megérkezünk, mégsem rendezkedünk be.
Összeráncolt szívizmaink hallgatnak,
várnak minket a félretolt harmóniák.
A korahajnali sötétségben merem megfogalmazni,
hogy a tükör csak tükör,
és a bizonygatás, hogy egymáshoz tartozunk,
csak morzsolt bazsalikom a metszőfogak között.
A víz közelségének illata a gallérodon,
bőröd surrogása arcomon,
mind bekerültek a zsebembe,
hátha szűkösebb idők jönnek.
Álltunk a víz fölött, összeértünk,
ahogy egy fél dió szárnyai,
visszhangoztak körülöttünk és bennünk a léptek,
tudtuk, miről kell hallgatni,
megérintettük egymásban
a dombok lassan növekvő tükörképét.
Kortyok
Alig hagytál a teából,
mégsem sajnáltam.
Olyan volt figyelni
az ádámcsutkádat nyelés közben,
mint régen a szoba padlóján
gondosan összeállított autópályán
száguldozni, majd túlélni a balesetet.
Megpróbáltam elmesélni,
hogy a cukorültetvényeken
ebben a pillanatban is
félmeztelen munkások hajolgatnak,
bőrük nyirkos és néhol sebes.
Gondolatban papucsot
fonnak kókuszháncsból gyerekeiknek,
de a felpróbálásig sosem jutnak el.
A konyha félig csempézett,
vonásaidat felfedezem a szabálytalanul
elhelyezkedő foltokban,
megsimogatnálak, de csak a koszt vakarom
a fugából, nézem a szabályos sugárutakat.
Izgatottan várom, hogy kivirágozzanak
a rég letört sarkok.
A gőzölgő teámat
önként adtam oda neked,
te pedig lassú érintések helyett
olyan sebesen dörzsölted alkaromat,
mintha tüzet akarnál gyújtani
egy esőerdőben.
Közelebb húztam a széket.
A gravitáció másképp hat a közeledben.
A csészémet megint a kezedbe adtam,
majd úgy tettem, mintha nem értenélek,
hogy aztán hosszú magyarázatod alatt
újra megkínálhassalak.
