Alicante
1.
Szent Borbála vára alatt
a tenger partra sodort
egy ciprusi istenszobrot:
feszes kőizmok,
pattanó márványerek.
A kontraszt kedvéért
mellé vetett egy torzót:
törött arcomban alig
felismerhető az ember –
megcsonkított a hiányod.
2.
Azt mondják,
a hegyoldalból
a híres Ali tekint le ránk,
Alicante mór harcosa
most is őrzi az öblöt.
De én a sziklákban is csak
téged látlak,
engem figyelsz, nem a várost,
hogy rád gondolok-e
minden percben,
vagy más bálványt imádok –
eltaszítani sem tudsz rendesen.
3.
Magunkat hallom a tengerzúgásban,
veszekedni lényegtelen dolgokon:
a fűszerek arányán a mártásban,
és egy műemlékfelújítás kérdésein,
pusztán elméleti síkon.
Hullámok csapdossák hólyagos talpam,
belé égette a csendet a déli homok.
Megnyugtató ez az éjjeli háborgás –
e nélkül nem vagy és én sem vagyok.
Leopoldsberg
A városból ide
csak kevesen jönnek fel,
óránként egy busz,
vagy tán annyi sem.
Mikor nálatok nyaraltam,
itt enni kellett folyton,
de sok éve bezárt
az egyetlen étterem.
Szőlők közt vezet az út,
a tőkéken túl heuriger
és egy csonka körtefa,
mellettem,
mint térdig érő
fűben a sikló,
tekereg Bécsbe
a pikkelyes hátú
Duna.
Leülök a padra,
ahogy hozzátok régen.
Semmi sem változott,
csak most egyedül nézem,
ahogy Schwechatról
felszáll egy gép
és hosszú csíkot húz
felétek az égen.
Már nem vigyáz rám senki,
Grinzingben végre bort is ihatok,
és szeplős arcomról a pohárba
csurog le kék szemem –
korhadó karók közt járva
az Augustinról énekelek
németrészegen.
