Fake Trio
(róka – trombita, nyúl – nagybőgő, őz – ütőhangszerek)
A trombita artikulálatlan sikítása majdnem megőrjít. A dobfelszerelés cinje ritmustalanul cseng, a bőgőn pedig mintha sosem játszottak volna walking basst, annyira összevissza. Érted, hogy ez free, de nem tudod elviselni ezt a kakofonikus zajzenét.
Csalódott vagy.
A közönség láthatóan élvezi a koncertet, bár nincsenek túl sokan; megadóan fröccsözgetnek, beszélgetnek, nevetgélnek és minden szólót szorgalmasan megtapsolnak. Te egyáltalán nem érzed az energiát, pedig Zsé egészen mostanáig minden este arról magyarázott, a free jazzben az energiák elképesztő intenzitásváltásokkal áramlanak és, hogy ez mennyire fantasztikus.
Leválsz a térről.
Az állatfejek, amiket csináltál, jól sikerültek, de most másra sem tudsz gondolni, mint hogy mi a francnak vállaltad el; másfél hónapon keresztül, napi tíz órát kellett dolgoznod, ráadásul egy fillért sem fizettek. Akkor még nagyon friss volt a kapcsolatotok Zsével, és nem lehetett tudni, hogy fog elsülni. A környezetedből sokan mondták, hogy jó pasi, és bár te sosem láttad annak, izgatott, hogy menő jazz dobos. Az őzfejet adtad neki, bár Zsé ezerszer vadabb, mint egy őz, és ezt mindketten tudtátok. A trombitás kapta a rókát, a bőgősé pedig a nyúl lett.
Fake Trió.
Közhelyes név, te pedig soha nem voltál túlságosan oda a free-ért. Most látod először Zsét a színpadon, szomorú vagy és csalódott. Tudtad, hogy ez komoly fordulópont lesz a kapcsolatotokban, de nem számítottál arra, hogy ennyire kiábrándító lesz.
Örülsz neki, hogy rajta van az állatfej. Reggel nem vágta le a szakállát, és utálod amikor ennyire hosszú. Ahogy ezen gondolkozol, elképzeled, hogy mennyire melege lehet, hogy biztos érzi a saját sörszagát, és hogy milyen idegesítően csiklandozhatja az állát az a sörte-szerű izé. Egy kicsit undorodsz tőle.
Nem szeretnéd ezt érezni.
Próbálsz mosolyt erőltetni az arcodra, de nem megy. Látod magadat kívülről, ahogy egyedül, tanácstalanul ülsz az asztalnál és unottan tapsikolsz a számok között. Most már magadtól is undorodsz kicsit.
Általában tudod, hogy szép vagy; van ízlésed, tehetséges vagy, szakmailag pont ott tartasz, ahol kell. A férfiakra, akikhez közöd volt, sok barátonőd féltékeny. Eddig gyakorlatilag bárkit, bármikor felszedtél, akit akartál és még csak dolgoznod sem kellett érte túl sokat. Életed szerelmének házassági ajánlatára te magad mondtál nemet, mert úgy érezted, túl fiatalok vagytok.
A trombita tovább vonyít, a bőgős kopácsol a hangszerén, Zsé pedig előszed egy piros fazekat, amit a te albérletedből hozott magával. A koncert valószínűleg csúcspontjához érkezett, mert a közönség tombol, és a trombitás lehajítja rókafejét a színpadról. A rókafej reccsen egyet, és az orrszerkezet, amit egyébként a legtöbb idő volt kitalálni és kivitelezni, harmonikaszerűen a földbe gyűrődik. Az egyik asztaltól felpattan egy idősebb, kövérkés nő, és eltesz egy darabkát a törött fejből.
– Biztos az anyja… – gondolod, és gyors léptekkel elhagyod a helyszínt.
p o r n o
Vera feküdt a kádban és arra gondolt, hogy ha most tényleg megteszi, akkor Pétert valószínűleg börtönbe zárják. Elképzelte ahogy a pszichoterapeuta a következő pénteken, pontban négykor a megszokott időben várja a Ferenc körúti rendelőben, és fél ötkor telefonál neki, hogy vajon megint elfelejtette-e, hogy aznap találkoznak. Aztán eszébe jutott, hogy Péter biztos sokkal hamarabb értesül majd a történtekről. Az is átfutott az agyán, nem is biztos, hogy sikerülne az öngyilkosság, sokaknak nem sikerül elsőre. Az viszont biztos volt, hogy Pétert elveszíti, ha megteszi, akár sikerül neki, akár nem. Péter biztosította erről. Aztán Verának bevillant a kép, ahogy a férfi kiszolgáltatottan és megsemmisülve fekszik rajta. Eszébe jutott, ahogy beléélvezett, és most, amikor másfél órával később feküdt a kádban, érezte, ahogy a férfi sejtjei kiáznak a pórusaiból. Fogta a pengét és visszatette a Wilkinson tokba, volt vagy 20 éves, még a nagypapája holmija között találta a temetés után. Arra gondolt, hogy ez igazán irodalmi: a nagypapa pengéjével, a nagypapa fürdőkádjában. Az orvost egyébként már az öngyilkosság kísérlete nélkül is be lehetne perelni. Minden szempontból visszaélt a helyzetével, a nagyapja lehetne.
A víz már kezdett kihűlni, Vera megnyitotta a meleg vizet, átállította a zuhanyrózsára a vízsugarat és meglangyosította, picit simogatta a hasát a langyos vízsugárral. Aztán meggondolta magát: mindent nem akart kimosni magából. Visszaállította a vízsugarat a csapra, és megint felforrósította a kád vizét. Lehunyta a szemét és újra lejátszotta a fejében azt, ami az elmúlt három órában történt.
Miután Péter a múlt pénteken gyakorlatilag megzsarolta azzal, hogy abbahagyja a kezelést, ha Vera bármilyen kárt tesz magában, eldöntötte, hogy ma végre megszerzi magának a férfit. Gyakorlatilag mondatról mondatra építette fel a találkozásukat, és végül minden úgy történt, ahogy előre eltervezte. Vera korábban is észrevette, hogy Péter nem tud neki ellenállni, pár éve egyszer le is állította a terápiát, arra hivatkozva, hogy nincs rá ideje, de Vera visszakönyörögte magát.
- És mit szimbolizál magának a nagyapja?
- A férfiak baszáskényszerét.
- És még?
- Hogy ebben a harcban csak a nők veszíthetnek.
- Miért?
- Mert gyengébbek.
Verának már gyűltek a könnyek a szemében, szánalmasan szentimentálisnak tartott a helyzetet, de közben kimondhatatlanul élvezte, ahogy szép lassan egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy felülre kerül ebben a nem mindennapi harcban. Érezte, hogy a férfi csak úgy lesi minden rezdülését. Hagyta, hogy a válláról leessen a bő kivágású póló és úgy hüppögött tovább.
- Vera, maga nem gyenge!
- Nem tudok tovább harcolni, elfáradtam.
Hátradőlt a nagy, kék kordbársony fotelben és megpihent egy pillanatra. Eddig összezárt lábát szétnyitotta, de csak egy egészen picikét, pont annyira, hogy a rózsaszín csipke bugyi határai körvonalazódjanak. Vera nem merte megtenni, amit még kilenc évesen elképzelt, és induláskor mégis felvette a bugyit. Bár Péter is kevésbé vonzotta, mint akkor Michael Douglas az Elemi ösztönben, az elégedettsége önmagával minden addigi fájdalmáért kárpótolta. A combján kicsit felhúzta a szoknyáját, karját kétoldalt felemelte, könyökét behajlította úgy, hogy ujjaival simogathassa a fotel háttámláján a puha kordbársonyt. Péter egészen lassan állt föl a székéből és térdelt oda. Belefúrta a fejét Vera ölébe. Eleinte lassan, majd egyre hevesebben csókolta. Vera színlelt élvezettel sóhajtozott és érezte, hogy most az egyszer, végre valahára, elégtételt kap az élettől. Péter mindenhol csókolta a fiatal testet, nem tudott betelni vele. Vera hagyta magát leteperni, de közben végig arra gondolt, hogy ez a férfi, nem az a férfi. Az a férfi a nagyapja volt, és ő már nincs.
Kikecmergett a kádból, óriási lepedőt tekert maga köré és bekuporodott a sarokba. Ott pont meleg volt a padló. A cső arra szállította a meleg vizet a radiátorba. Vera nézte a vízcseppeket a vállán, szép válla volt, és a cseppek egyre jobban elváltak a bőrétől. Mindig is gyűlölt törölközni. Viszolygott a törölköző érintésétől.
„Kicsi Vera megfürdött,
Bőrőcskéje nedves lett,
A nagytata előjött,
Törölközőt elővett.
Sika-sika-sika-sika
Verácskának, hol a ...”
Vera felállt, a lepedőt lent hagyta földön, egy nagy szív alakú vízfolt maradt utána a padlón. Visszafeküdt a kádba és arra gondolt, ha most tényleg megteszi, akkor soha többé nem kell sikálni.
