halhatatlanság
apa egy csigaház,
anya bolyhos szívgyökér,
ha jön az eső, együtt ázunk,
ha süt a nap, együtt vagyunk
a fényben,
néha elásom őket az erdőben,
hogy ne érje őket semmi baj,
szólok nekik, fogják meg egymás kezét
és suttogjanak egymás fülébe,
apa és anya suttognak,
védi őket a föld,
gyakoroljuk a feltámadást,
aztán kijönnek a földből,
megmossák a testüket,
felöltöznek és dolgozni mennek,
telefonon hívnak vasárnap,
hogy kész az ebéd, szerdán
megkérdezik, van-e mit ennem,
aztán újra elhívom őket,
azt mondják, kellemetlen ez nekik,
de értem megteszik, ha én ezt akarom.
halszív
itt hagytál mint kőolajfinomítót a mágnások,
nem ástad be a munkaterületet,
nem ültetél belém fákat,
nem csináltad vissza az életet,
markolók állnak ki belőlem,
gödrök, vájatok vannak a testemen,
bűzlik minden, tátott szájú halszív hörög kint és
bent, megnyílt a tüdő és a pitvarok, halszememben
zöld hályog a nap, a kráterekben semmi nem
terem, csernobilom, fukusimám vagy.
kaparás
ejtettük egymással szemben a vádakat,
egymás leszerelését indítványoztuk,
először jött a méh, aztán a szemeinket kapartuk,
később az ágyék terén fogytunk el, aztán jött az aorta,
kapargatjuk egymást le, mint a sörösüvegekről a címkéket,
mindig ott marad egy kicsi, de azt már úgy hagyjuk örökre.
