hasonmásítás
igyekezz a tél most nyár
ahogy eljöttem szűkebbek lettek a falak
egyre befelé dünnyögök
ilyesmik és semmi konkrét töredék
te milyen voltál mielőtt leperegtél
a vakolat szélén
mert én kevésbé
ragaszkodtam a foltokhoz
amikkel szkanderezel
kamionok mentén nőnek a fák miközben
kiszáradt szívkoszorúerem hangján szaladgálsz
Nem érted a nemet? Nem.
az vagyok aki már csak a nyomtatás következő
lapjára fér rá pazarlás
kérlek szerkessz át
a mögöttes pillanatok kíváncsiak
rád sokféle igazság létezik mint
a zenékre időkre hangokra adott válasz
ami annyira mindenkié mint
amennyire hibátlan
pótvigyor és száz illúzió
ámbár amondó lettem, hogy közöltem veled százfajta arcodnak produkcióját, ami borostásan hülyévé tett. elviszlek buliba, kocsmába, ellátlak jó tanácsokkal, te meg engem még jobbakkal; nem ajánlanám magam. régi szélessávú lelkemagyam már nem tud rákapcsolódni precíznek és különlegesnek hitt világod örökérvényére. ruháim szanaszét verik cuccaimat és félmeztelenül, félfürödve, félelemben, bezuhanok közéjük. valamiért kényelmesnek érzem, pedig rohadtul nyomja oldalam és belém is rúg az a feszült könyv, amiről nem gondoltam volna, hogy méregtelenít majd, mint egy híg kúra. csupán kettőt pislogtam el az utolsó part-élményemen, végül bedobtam jelünket messze a vízbe. erősen hajítottam és jól kivitelezve, ahogy azt iskolás koromban megpróbálták tanítani. emlékszel még te gyerekkori illúzió rám? ahogy az égen repült és téged rántott magával egy pillanatra mind eltűntetek és időarcok, kudarcok villantak fel előttem gyorsan szaturáló színekben. megvártam míg elmerülök, míg eltűnik a jel, míg elveszel, míg csöndesen elülnek a hullámok, azok a szemetek, akiket mi generáltunk. a vágy, a sóvárgás, a képzelet, a hazugság már valóban elfelejtette azt a pici embert, aki szemtől szembe voltam veled térvigyorba égetve. intenzív sérülésekből asszociálok a változatos kapcsolatokra, futásokra, kigombolásokra, hajakra, tépésekre és persze a hangokra, haragokra. utóbb azt hiszem, neked csak néhány betűterved volt selejtes, de fénye-színe fülembe ülve, tekeregve, öblösödött, rezonáltan simogatta kisgyermeki voltam valamelyik énekének hangjait. sokat beszélt hozzám egyre kevesebbet. felejt és felelevenít ő is, közben meg rohadtul felnőtté válik, pedig forradalmakat robbant ki ellene. koponyám belső falán csattognak, horzsolnak csatái döntőfordulatai. végeredményre és örökérvényre nem jutok, nem jutunk magamban, magammal egyik nevemmel se, bár mindegyik én volnék. százféle agyaménemet rettentően motiválja százfajta arcod produkciója. gyerekkori illúzióm eltorzulva vigyorog. idegnyugi és villanok.
