18
Hasonlíthatlak nyári naphoz én?
Te még inkább vagy bájos és szelíd:
Ha szél rezzen május becses rügyén,
A nyár idénye máris túl rövid:
Az ég szeme is, hogyha túlhevül,
Aranyló színétől halványul el,
Szépségéből a szépség kimerül,
Mert sors, természet másra sem figyel:
De nem fakíthat el örök nyarad,
Szépséged se bitorolhatja más,
Halál se henceghet, hogy rád szakad,
Időtlenné teremt örök vonás,
Ameddig szem lát, ember lélegez,
Mindaddig él, és éltet téged ez.
19
Mohó Idő! Oroszlánkarmokat
Vájj, csöpp porontyát nyelje el a föld;
Metszd ki tigris fogát, hiába vad,
Öreg főnixet tűz-vérébe öld!
Válts víg és bús idényt repülve, csak
Tégy, amint akarsz, gyorslábú idő,
Világ múló bája, bár mind vacak,
A legszörnyűbb bűnt ne idézd elő:
Óráiddal szerelmem homlokát
Ne sújtsd, antik tolladtól is kíméld;
Maradjon útján romlatlan tehát,
Kövessék csak szépség példájaként!
Hiába rontod, vén Idő, magad,
Versemben örökké ifjú marad.
33
Többször láttam, hány pompás délelőtt
Áltat csábos szemmel hegycsúcsokat,
Forrón csókol megannyi zöld mezőt;
Arany forrás színtelen érre hat;
Majd hagyja, hogy rút felhős fogatok
Elcsúfítsák fényes arcát; alig-
Hogy elhagyatott világra ragyog,
Már látatlanba lopva távozik:
Akár Napom, mi korábban sütött,
Derűs dicsfényétől orcám pirult,
Épphogy kitüntetett, idő előtt
Felhős álcától immár elborult.
Még sincs nyoma, világi Nap süt és
Megfoghat, ahogy égi napsütés.
60
Mint hullámok a köves part felé,
Úgy rohannak vesztükbe perceink,
Utánpótlásukkal, egymás mögé,
Felváltva tör előre mindegyik,
E fényárban a születés csodás,
Mit érettség koronáz majd dicsőn,
Míg támadja hajlott fogyatkozás,
És megütközik a rámért időn.
Idő vág át virágzó ifjakat,
És árkokat váj bájnak homlokán,
Páratlan kincseket mohón arat,
És pengéjének áll minden csupán.
Versem mégis időállón eped,
Kaszás kéz nem csorbítja érdemed.
66
Belefáradtam belehalni; hát
Hitvány szülötteké az érdem itt:
Mert koldus Semmiség ölt cicomát,
Mert hamis esküt tesz a tiszta hit,
Mert méltóság a szégyentől sajog,
Mert szűzi érték ócska szajha lesz,
Mert helyénvalót meggyaláz a jog,
Mert erőt sánta uralom szerez,
Mert művésznyelvet hatalom kötöz,
Mert Balga (Doktorként) tudást ügyel,
Mert Igazat az Együgyű legyőz,
Mert szolga-jó beteg Vezért kezel.
Belefáradtam, annyi gond temet,
Mégse hagynám veszni szerelmemet.
73
Bennem azt az évszakot láthatod,
Mikor már nincs több elsárgult levél,
Vagy ha csüggne is, ága átfagyott,
Sivár karzat csak, madárdalt sem ér.
Bennem, látod, olyan nap alkonyul,
Mi naplementében nyugatra hajt,
Mit elvisz a sötét éj, míg fakul,
És halál párjaként bevégzi majd,
Bennem, látod, csak olyan tűz hevül,
Mi izzó ifjúságán hamvad el,
Halálos ágyaként, ahol kihűl,
Saját táptalaja emészti fel,
Erősödik szerelmed, látva ezt,
Mit elhagysz nemsokára, úgy szeresd.
Fordította: Horváth Lajos
