Fény
Harminc éve lakom ugyanabban a házban,
nem unom, de idegesít a lassú pusztulás.
Helyére rakott műszer vagyok
(noha kissé félrekalibrált:
ócska mondatokat gyártok).
Évek óta nem voltam az utcán.
Tervezem, de sosem váltom valóra.
Kerülöm a teret, de nyögöm a bezártságot.
E két témán kívül nem futja másra.
Hetven éve egy a bőröm.
Kicsit érdesebb már,
de nincs különösebb változás.
Szottyos, májfoltos is,
de nincs változás.
Kinőtt engem régen,
benne még egy ember elférne,
de nincs változás.
Minden egy, egy minden vonatkozás.
A fényt csak ritkán eresztem be
százhúsz éve lakott szobámba,
függönyrésen tolakszik,
de nem hoz változást.
A könyvgerincek nem sárgulnak.
Ha fény nincs, idő sem lehet.
Pokolmély ürességem gyémánttá
tömörül kétszáz éves koromra.
Hogy van Isten, azt is csak akkor
tudom meg, véletlenül.
A tömör igazság nem nyúlhat kétszáz évig.
Igyekeztem álcázni magam.
Ha egy élet lehet hazug, íme.
Ha lehet értelmetlen, íme.
Unalmas, persze. Kétszínű, naná.
Még csak nem is friss közhelyek ezek.
Százhét éve halogatom:
kimondom, nem mondom,
nem tudom.
Ha nincs fény, nincs idő sem.
Ha összefutsz velem, mondd,
hogy te arra mész, és én hiszek neked.
Indulj el más irányba,
én akkor is hiszek neked.
Nincsenek megdönthetetlen érvek
az irányok tisztázására.
Rajzolj egy vektort,
és mondj róla minél többet!
Azt mondom akkor:
a vektor maga kevés.
sorsszerű betegségek
telefirkált portükör az izzóalakulat alatt,
egyérintő az út furán túlexponált kövein:
fölfekvéses térszelet, csontszín, kiálló sziklák.
felhők szinkronúszása, hold-pátosz.
barnásan festenyzett szivárgások.
az est bezárt fiókokból surran elő nesztelen,
sejtetve az éj felpántlikázott mondattanát.
a tél tűsarkú cipője a bokszutcában.
a fák a szél szinkronhangjai. akad hús az illetlen
zörejekhez. élhető hibák az érkezési oldalon.
