Az én táncom
amikor megütik a tam-tamot
földön ülve
térdükkel szorítva
és beledobog a poros útba a ritmus
tudod nincs más lehetőség
ez a te táncod
más lépéseid nincsenek
dübörög a dob
az út fölött a levegő remeg
ugrasz vered lábad szárát
közel az isten
ez az imádság
a dal a ritmus a minden
a poros út sehovába
ne magyarázza senki a táncot
a tied
egy szerelmes élet álma
úgy égett beléd
miként anyád zokogása
nem cserélheted semmiért
ez az ütem a végzet
pordíszlettel a fekete zenének
ne magyarázza senki a táncot
olyan vagy most
mint mikor felviláglott
és egyetlen lettél
te álmodsz minden álmot
poros úton sehovából
szavad isten felé kiáltott átok
hát legyen a tánc
járd
arcod sós ízű rom
lecsorgó csíkok szemed alatt
tiéd ez a tánc
míg száll a por
száll a korom
Raglán
írok egy szerelmes verset
fölmelegítsen
bűvölök emlékeket
nem jönnek az illő sorok
bátortalanul átdereng a nap
a felhőfüggönyön
írok egy szerelmes verset
lúdbőrzik nyakam kezem
ötven októberrel ezelőtt
ölelésünkbe fulladt az este
mellénk szegődött a szerelem
hajnalban szédültem budáról pestre
írok egy szerelmes verset
októberi esők vernek
béleletlen raglán-kabátban
a szürke eszterházy-kockás
át- és befúj a hideg szél
megyek utánad megmelegítsél
írok egy szerelmes verset
hogy eltelt egy élet
veled és nélküled-veled
eljátszották kocsmazenészek
mostam arcod rossz borokkal
tőled vagyok részeg
írok egy szerelmes verset
nincsen fontosabb
októberemlékes hűség
elfogadtál elfogadtalak
maradt a belémkeserült kép
szürke cementen fekete szavak
