Sétáltunk Franyóval Zürichben, az utcán, és nyaltuk a fagylaltot, és akkor megláttuk azt a körömcipős csajt, picsányi kutyáját vezette pórázon, nem is kutya volt az, hanem egér, a csaj miniben volt, és Franyó erre azt mondta, hogy jó kis dög.
A kutya is, röhögtem, mire a csaj megfordult, és ékes magyar nyelven küldött el minket a jó anyánkba.
Zsóka nagymama nem szeret engem. Annál inkább a másik, az Orsi mama. Ritka név ez az Orsolya, lehet, hogy csak nekem van ilyen nevű nagyim. Mint ahogy a nagypapa, az Andor, abból se szaladgál sok Pesten. Náluk jó, de sajnos csak hétvégén lehetek ott, mert hétköznap suliba járok, és az Zsóka mama lakása mellett van. A hétvégéimet azért bearanyozza Orsi nagyi zsírban sütött pecsenyéje, meg az, hogy emberszámba vesznek. Nem zavarnak ki a cselédszobába, ha vendég jön. Andi papi meg pecázni is elvisz néha. Ülünk a parton, és nézzük a kis halakat, ahogy nyüzsögnek a sekélyben. Nagycsalád, együtt. Irigylem őket, pedig időnként kirántjuk a papájukat, vagy a mamájukat a vízből. Orsi mami azokat is zsírban süti, fokhagymás disznózsírban. Többnyire keszegek, de néha nagyobb hal szintén horogra akad, ponty, tükörponty, efféle. Egyszer még csukát is fogtunk. Az volt csak a finom! Szóval, amikor a kishalak úszkálnak, és éppen nincs kapás, akkor hallom, miről beszélgetnek. Ilyeneket mondanak: milyen jó, hogy sokan vagyunk tesók, mert így nem akkora baj, hogy elveszítettük az apánkat, a méteres harcsát. Elúszott egy karcsú csukával. Az anyukánkat, a nyurga pontyot akkor ütötte meg a guta. Na, képzeld el, Palika, hogy ilyen dolgok történnek!
Nincs ebben semmi különös, felelem én. Az én szüleimmel ugyanez történt. Ne higgyétek azt, hogy csak a halak hűtlenek.
Kurva volt – röhög Franyó.
Magyar? – csodálkozom. – Itt, Svájcban?
Miért, otthon megkeres ennyit? Na, látod – teszi hozzá, amikor nem felelek. – Szóval? Hogy volt az a dolog a reptéren?
Ma érkeztem, ugyanis. Franyó apám barátja. És rögtön elsétáltunk fagyizni. És csak annyit meséltem, hogy szívattak a vámosok. Ő meg kíváncsi a részletekre is.
Apám akkor ment el, amikor anyám kórházba került. Vagy akkor került a mutter kórházba, amikor a fater elment. Végül is mindegy. A lényeg, hogy így lettem apátlan-anyátlan. Árva azért nem vagyok, időnként látom őket. Időnként anyám megismer. Amikor éppen nem mentek el neki otthonról. Apám meg mindenfélét megígér. Hogy kivisz Svájcba egy hónapra. Aztán meg, hogy nem biztos, hogy ő is jön, de a Franyó meghív. Franyó a fater cimbije. 56’-ban ment ki. Nem tudom, csinált-e valamit, de kiment. Nyitott egy magyar étteremet, és él, mint Marci Hevesen. Jut eszembe az étteremről, Orsi nagyi becsomagolt nekem egy nagy adag sült húst zsírjában. A cselédszobában a két ablak közé teszem, ott sokáig eláll.
Levetkőztettek meztelenre, mondom Franyónak. Még a seggem lukába is benéztek.
Mi a lófaszt kerestek rajtad, kérdi ő.
Száz márkát. Állandóan azt emlegették.
Miféle száz márkát?
Fogalmam sincs. Nem volt nálam semmiféle pénz.
Nyaljunk még egy fagyit, kérdi ő.
Inkább csak sétáljunk, felelem.
Soha nem jártam még külföldön. Igaz, normális lakásban sem éltem. Még itt Andi papáéknál a legjobb, itt nagy szobám van, de csak hétvégi. Hétvégi ház. Nyaraló. Kutya is van, a Burzsuj. Andi papa eredetileg Prolinak akarta hívni, de Orsi nagyi nem engedte. Hogy képzeled? Üvöltesz majd utána, hogy bazmeg, Proli! Azonnal feljelentenek. Így lett Burzsuj. Burzsuj keverék kutya, Zsóka mama szerint korcs. Néha azt érzem, én is az vagyok. Egy kitett korcs. De Orsi mama szerint ez nem szép szó. Keverék. És még ideológiát is fűz hozzá. Magyarországon mindenki keverék, mondja. Mi lenne, ha azt mondanánk tízmillió emberre, hogy korcs! Felháborodnának, bizonnyal.
Mégis, miért pont száz márkát?
Nem tudom. Honnan tudhatták volna meg?
Micsodát, te?
Zsóka mama akart adni egy százast.
Csak akart?
Adott is.
Hol van?
Nem hoztam el.
Mert?
Mert apám lebeszélt. Azt mondta, te úgyis fizetsz majd mindent.
Jó fej az apád.
Az. Baró csávó.
Ha szomorú vagyok, és egyedül érzem magam, ha kizavarnak a cselédszobába, mert épp átjött a szomszéd, szóval, akkor kinyitom az ablakot, és a bicskámmal levágok egy szeletet a sült húsból. Olyankor úgy érzem, mégis szeretnek engem. Mégiscsak vagyok valaki.
Zsóka mama nem szereti az apámat. Persze, ő hagyta el a lányukat, ezért. De én mégis az ő unokája vagyok, vagy nem?
Azt mondta tegyem bele egy papír zsebkendőbe. Azt meg a farmerom jobb hátsó zsebébe.
A száz márkát?
Ühüm.
És faterod ledumált.
Le. Hogy ne kockáztassak. Azt mondta.
Jól tette. Otthon hagytad?
Otthon.
Nézd, visszajön a csaj.
A jó kis dög? – kérdezem.
A kutya is – feleli most ő, és benyomja a szájába a tölcsért.
Baró hely ez a Zürich.
