Önarckép álarcokban – a Petőfi Irodalmi Múzeum AranyJános-kiállításáról
A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendszeresen rendez kiállítást költők, írók hagyatékából, kínál múzeumpedagógiai foglalkozásokat, rendkívüli irodalomórákat általános és középiskolások számára. Ilyen a legnépszerűbb, már-már országos hírű állandó kiállításuk, mely Petőfi Sándor örökségét dolgozza fel, de a nagyközönség találkozhatott itt Weöres Sándor, Boncza Berta, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán kézirataival, személyes hagyatékával is.
2017-ben a Múzeum két nagyszabású kiállítással készült a látogatóknak. Az egyik a száz éve született Szabó Magda debreceni és pesti emlékeit idézi meg, míg az Önarckép álarcokban című kiállítás, a kétszáz éve született Arany Jánosnak állít emléket.
A 2017 májusában nyílt kiállítás szervezőinek célja a rejtőzködő, visszafogott Arany János alakjának megidézése volt. Azé a költőé, aki így vall magáról:
Szülőhelyem Szalonta,
Nem szült engem szalonba,
Ezért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba.
Valamennyien ismerjük őt, ki ne hallott volna Toldi Miklós kalandjairól, ki ne tudná Ágnes asszony vagy V. László megőrülésének történetét. Ismert előttünk Petőfi és Arany legendás barátsága, levelezésük, egymás iránti rokonszenvünk. Tegyük fel a kérdést: mégis miben más ez a kiállítás? Miért érdemes ellátogatni a Károlyi kertbe és kipróbálni az interaktív lehetőségeket, meghallgatni Vecsei H. Miklós Arany-szavalatait, vagy kortárs írók, irodalomtörténészek – Margócsy István, Nádasdy Ádám – gondolatait? Azért, mert ezen az időutazáson a klasszikus Arany kevésbé ismert arcával is találkozhat a látogató.
„Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony […] minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel. Ab invisis ‒ őszinte barátja, Petőfi Sándor.”
Ki gondolná, hogy a két költőóriás – Petőfi és Arany – születési és élet körülményei között olyan sok a hasonlóság? Pedig így van. Ezt mutatja be az első kiállítási tér, amelyben a piros és a zöld feliratokon a két költő felel egymásnak téren és időn át.
Láthatjuk Arany ezüstkanalát, amelyet egykor barátjának adott, személyes tárgyai között kalapját, kedvenc székét és írótollait; beleolvashatunk a Toldi, a Bolond Istók és a balladák kézirataiba, és mindemellett az egyes alkotói korszakokat Barabás Miklós arcképei kísérik.
Úgy vélem, az idősebb generáció számára a kiállításnak ezen szakasza igen meghitt, patetikus, az életút bemutatása leginkább nekik szól. Szüleink, nagyszüleink pontosan tudják, ki volt Edward király, mi történt Drégely váránál vagy a radványi sötét erdőben. Ám a szervezők gondoltak a fiatalabbakra is. Őket a hozzájuk közelebb álló eszközök segítségével igyekeznek megszólítani.
A kiállítás interaktív részében részesei lehetünk Toldi Miklós hőstetteinek. Egy képes installáció segítségével és a súlyok emelgetésével a látogató megtapasztalhatja, milyen nehéz is valójában a petrencés rúd és malomkő, hogyan kell elbánni a farkasokkal, hogyan lehet lekaszabolni a gúnyos udvaroncokat és a cseh vitézt. Egy másik vetítőn a költői képekben gazdag Arany-versekhez emotikonokat, azaz hangulatjeleket kapcsolhatunk, s így hallgathatjuk vissza egy férfi hangján a választott költeményt egy számítógép által adott ütemre, rap-zenei formában. Ezek segítségével sokkal személyesebbé válik a találkozás az irodalommal, hiszen mindenki megtalálhatja a magának szóló érdekességeket. Nagyon tetszett a kiállításnak azon része, amikor egy vetítővászon előtt lepihenve kihalófélben levő magyar szavakat olvashattunk, aztán saját asszociációs készségünkre hagyatkozva fejthettük meg a jelentésüket. Nagy örömömre szolgált eltalálni őket, így aztán még örökbe is fogadhattam a szavakat. A tereh (teher) és az apol (csókol) a legegyszerűbbek voltak ezek közül.
A kiállítás szervezői ötletességét dicséri, hogy a gazdag szövegvilág mellett a vizualitásra is nagy hangsúlyt fektettek. Az installációk, a kivetített szövegek, a festmények és a hirtelen előbukkanó szobrok mind komplex élményt adnak a látogatóknak. Arra is törekedtek, hogy a kiállító terek a 19. század jellegzetes miliőjét is visszaadják nekünk a nyilvánosság, a városi közélet korabeli emlékeinek megidézésével, így például hírlapok, folyóiratok, karikatúrák kiállításával. Ezáltal a befogadó egyszerre olvassa újra és éli át Arany János műveinek korabeli mediális közegét, a kiállítás tehát egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató.
Számomra azért is volt élményszerű a PIM-ben eltöltött délután, mert nem csak a tépelődő, költői elvárásoknak folyton megfelelni vágyó költőóriást láthattam, hanem megismerhettem azt a gazdag és sokszínű életművet, amibe sokszor humor is vegyült. Erről irodalomórán csak ritkán hallunk, ám ezt is Arany János hagyta ránk. A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János életművét bemutató kiállítása 2018. november 30-ig tekinthető meg a budapesti Károlyi palotában.
