Kassákizmus

 

 

Az Új művészet – A bécsi MA az avantgárd nemzetközi hálózataiban című kiállítás
2017. október 13. – 2018. február 25.
Petőfi Irodalmi Múzeum
1053 Budapest Károlyi utca 16.

 

 

 

Az új Kassák – A ló meghal és a madarak kiröpülnek című tárlat
2017.október 20. ‒ 2018. február 25.
Kassák Múzeum
1033 Budapest, Fő tér 1.

 

 

Új dráma, új színpad – A magyar avantgárd színházi kísérletei című kiállítás
2017.október 27. ‒ 2018. február 25.
Bajor Gizi Színészmúzeum
1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.

 

 

 

Abafáy-Deák Csillag

 

Óriás bécsiszelet

Bécs az Bécs, mindig is az lesz és az is marad, miként a bécsi szelet, a Wiener Schnitzel, amit, ha sertéshúsból készítenek, akkor hivatalos neve Schnitzel nach Wiener Art. A bécsi szelet az állandóság, a hagyomány és a hely szimbóluma. Kassák és társai Bécsbe emigrálnak a tanácskormány bukása után. Számukra minden ideiglenes és bizonytalan. Céljuk újraindítani a pesti MA-t. „A sanyarúság évei voltak ezek a bécsi évek. Kassák hónapokon át vízben főtt krumplin és feketekávén élt. Egyszer valami kis pénzhez jutva bécsiszeletet rendelt egy vendéglőben, – egy szektás lap rögtön közhírré tette: íme a bizonyság, hogy Kassák elárulta a forradalmat, hiszen másképp hogyan telne neki bécsiszeletre.” (Komlós Aladár: Kassák Lajos és a démona. In: Kortársak Kassák Lajosról, szerk. Illés Ilona ‒ Taxner Ernő, Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976, 67.)

A PIM és intézményei által szervezett három kiállítás az avantgárd világába vezet. Mozgalmas és szenvedélyekkel teli világ. Relikviákat olvasni, látni, böngészni számomra mindig öröm. A MA folyóirat közéjük tartozik. Amolyan avantgárd biblia, és apokrif, akkor is, ma is. Az Osztrák Nemzeti Könyvtár digitalizálta Kassák Lajos folyóiratának Bécsben szerkesztett számait. Működik a sógor-komaság. Adódik a kérdés, hogyan lehet ma, kortárs szemmel, új módszertani, új kutatási eredmények fényében újraolvasni és újra megnézni Kassák képzőművészetét, irodalmát és a MA folyóirat történetét a bécsi időszakban? Hogyan lehet felfogni, hogy Kassákot absztrakt művészként, képzőművészként a Kádár-rendszer eleve nem fogadta el?

 

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei ‒ a Kassák Múzeum és a Bajor Gizi Színészmúzeum ‒ három kiállítással emlékeznek Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulójára. A kiállítások mellett kiadványok, weboldalak, előadás-sorozatok és múzeumpedagógiai programok szólítják meg a közönséget. A PIM a bécsi MA folyóiratra koncentrál, az 1920 és 1926 közötti időszakra. A pesti MA-t (1916‒1919) a tanácskormány betiltotta ugyan, de a forradalom bukása után szerintem ugyanez a sors várt volna a folyóiratra. Kassák és munkatársai (Barta Sándor, Bortnyik Sándor, Simon Andor, Simon Jolán, Uitz Béla, Újvári Erzsi) Bécsben indították újra a lapot, változatlan névvel, a címlapon az aktivista folyóirat megjelölés állt. 1921-től sorra jelentek meg benne dadaista művek: Tristan Tzara, Kurt Schwitters, Blaise Cendrars, Richard Huelsenbeck, I. K. Bonset, Raoul Hausmann, Moholy-Nagy, Grosz és Arp szövegei és képei. Mácza, Barta és Kassák művei az aktivista elkötelezettséghez könnyebben kapcsolható, politikus berlini dadaizmushoz álltak közelebb.

 

 

Miért a dada vált ekkor főprofillá? Az emigráns lét abszurd is, mert otthontalan, olykor gyökértelen és kvázi világ. A valóság más, mint remélték vagy remélni merik. Válság-közérzet van. A forradalmi út nem járható, a világmegváltás utópia. 1920-ra nagyot változott a világ Európában. A trianoni békeszerződés és traumája alapvetően változtatta meg a magyar társadalmat. Túl vagyunk Szabó Dezső Az elsodort falu című regényén, 1920-ban jelenik meg Szekfű Gyula Három nemzedéke. A magyar politikai konzervativizmus alapműve a történelmi eseményeket gondolta újra, megállapítva, hogy a liberális illúziókergetés az oka az ország hanyatlásának.
A bécsi MA képzőművészeti anyaga jelzi, a megváltozott világban a formákban lehet igazán kiutat, támaszt találni. Életpótlék? Minden bizonnyal. „Bortnyik beletörődött a bádogkalapjába s most nyitott Arbeiter Zeitung mögött tovább vándorol a képarchitektúra felé, ilyen a reális élet.” (Kassák Lajos Összes versei, 10. számozott vers, PIM, 2012, DIA, I. kötet, 185.) Kassák absztrakt kompozíciója, Bortnyik Sándor geometrikus rajza, Moholy-Nagy gépkonstrukciója, Mattis-Teutsch harmonikusan rendezett linóleummetszete a formák szigorú rendjét állítja nézője, olvasója elé. Nem véletlen, hogy Kassákék a forradalmi orosz ‒ konstruktivista ‒ művészet felé is tájékozódtak, mivel a konstruktivista művészet a szétesett világ új egységét: az erő és a szellem architektúráját mutatja fel.

 

 

Kassák a képarchitektúra formafegyelmével vértezi fel magát. „Képarchitektúrája nem a síkba befelé, hanem a síkból kifelé építkezik [...] egymásra rakott színeivel és formáival belép a reális térbe és így megkapja a kép és képélet határtalan lehetőségét: a természetes perspektívát” (Kassák Lajos: Képarchitektúra. In: UŐ.: Éljünk a mi időnkben. Írások a képzőművészetről. PIM, 2014). A végtelenség távlatait tárja a szemlélő elé, akit ezáltal a végtelenség befogadására alkalmas, nyitott tesz. A geometrikus formák élesen elkülönülnek egymástól, a színek tiszták és egyszerűek. Nincs folt, csak vonal van. Líra sincs. Derékszög, négyszög, zárt kör, hol ez, hol az. Betűk sorakoznak, számjegyek. Racionalitás ez, egy nem racionális világban. Rend kell a fejekben.

Kassák így vall a képzőművészetéről: „Költészetem kezdetén az elkeseredett tagadást szólaltattam meg; festészetem a körülöttem lévő társadalmi szétesettségben a rendtevés vágyának pozitív formai megjelenítését kereste. Nem többszörös áttételben, mint a naturalisták, impresszionisták s általában a természetszemléletű festők, hanem közvetlenül a belső tartalmat kifejező forma-, szín- és vonalkompozíciókban”. (Kassák Lajos: Csavargók, alkotók. Válogatott tanulmányok, PIM, 2012, DIA, 68.) A bécsi MA folyóirat arra is példa, hogy a művésznek joga van a teremtő kísérletezésre. Kassák maga is a bécsi MA különszámában Számadás (Rechenschaft) címmel ír arról, hogy a művész által létrehozott mű: teremtett realitás, amely él és visszahat az emberi valóságra.

A bécsi MA 1924/1. számában Léger rajzai, Kassák képarchitektúrái, Oscar Schlemmer épületszobra, s egy kitűnően tipografizált plakát: Romboljatok hogy építhessetek: építsetek hogy győzhessetek, valamint El Liszickij Proun című kiáltványa jelenik meg. A proun Liszickij (orosz) konstruktivista művész dinamikus formakísérlete a tér és a sík általános vizuális törvényszerűségeinek rögzítésére. Moholy-Nagy László egy időben munkatársa a lapnak, ez meg is látszik a lap tördelésén, irodalmi és képzőművészeti anyagán, külső és belső formáján. Ettől kezdve válik a lap az európai avantgárd társfórumává. Kassák Moholy-Nagy Lászlóval 1922-ben közösen adja ki Új művészek könyvét, amelyben hely jut a gépkonstrukcióknak, a modern épületmaketteknek vagy az egyszerű használati tárgyaknak. A könyv képanyaga reprezentálja a különböző művészeti irányzatokat, és képviselőiket, így szerepelnek benne Kandinszkij, Chagall, P. Klee, H. Arp, Picasso, Braque, Feininger, de Chirico, G. Gross festményei, Milhaud, Kreymborg és Friedmann kottái, s mellettük a magyarok: Bernáth Aurél, Mattis-Teutsch, Bortnyik, Medgyes László képei. A bécsi MA összesen tíz évfolyamot ért meg. Az egyetlen olyan modern szellemű lap ebben az időben, amely ilyen hosszú ideig talpon tudott maradni.

 

 

Sasvári Edit, a Kassák Múzeum igazgatója egyik interjújában így nyilatkozott: A bécsi emigrációban szerkesztett MA-ban Kassákék avantgardizmus felfogása egy nemzetközi térben mutatkozott meg. Amikor hazajött 1927-ben, megalapította a Dokumentum című folyóiratot, amivel tulajdonképpen lekerekedett az avantgardista korszaka, annál is inkább, mert ez az egész ügy az 1920-as évek végén nemzetközileg lecsengett, Magyarországon pedig ennek a fajta művészi gondolkodásnak nem volt szellemi felvevőpiaca.

A bécsi MA központi kérdésköre: a művészet kommunikáció. Ennek a kommunikációnak közege, közönsége és témája és intézménye (lapja, folyóirata) van, mindegyik kölcsönhatásban áll a másikkal. A bécsi MA hálózatot épít, és az összeművészet erejében bízik. Vitázik más lapokkal, azok vitáznak a bécsi MA-val. Barta Sándor a dadaizmust és proletkultot elegyítő lapjában (Akasztott ember, 1922, három szám) figurázza ki Kassákot, „Kollektív Lajos” néven emlegetve, mivel Kassák egy időben a művészt kollektív individuumnak nevezte. A mű címe is (Az őrültek első összejövetele a szemetesládában) paródiára, önparódiára utal, de felfoghatjuk dadaista kiáltványnak is.

A Kassák Múzeumban megnyílt kiállítás Kassák egy művéről beszél, A ló meghal és a madarak kiröpülnek című versről. A kiállításban azt mutatják be, hogyan vált a vers Kassák emblematikus főművévé, milyen stációi voltak kanonizációjának, és hogyan épült be abba a nemzetközi irodalmi, képzőművészeti térbe, hálózatba, amit Kassák a MA folyóirat szerkesztése idején kialakított.

 

 

A harmadik kiállítás (Bajor Gizi Színészmúzeum) pedig arra keresi a választ, hogyan kapcsolódott a Kassák-kör, illetve az Kassák által szerkesztett folyóirat koncepciójába a színház. A bemutatott anyagból kiderül, hogy Kassák periodikáiban szembeötlő gyakorisággal szerepeltek színjátékok, a színpadművészetről szóló írások főként olyan szerzőktől, akik a színpadi szituációt tanulhatták csak, de sosem élték meg. Mácza János, Németh Andor, Déry Tibor, Barta Sándor dramatikus szövegeiből leginkább a színpadi gyakorlat hiánya olvasható ki. Olvasásra ítélt könyvdrámás szövegek készültek akkor, amikor az európai színházi trendek éppen egy újfajta színpadi kommunikációt igénylő és megteremtő színházat hoztak létre.

Végigjárva a három kiállítást, adódik a következtetés, hogy a magyar avantgárd nem egyszemélyes történet, de Kassák szellemisége, vezéregyénisége mindvégig jelen van a bécsi MA történetében. Számos művész eltávolodott Kassáktól, így például Barta Sándor vagy Moholy-Nagy László. A választott életutak különbségét jelzi, hogy Moholy-Nagy vált világhírűvé és nem Kassák Lajos, aki 1927-ben Magyarországra tért vissza. A bécsi emigrációs időszak Kassák munkásságának fontos szelete: Aktivizmus nach Wiener Art.

 

 

Kölüs Lajos

 

Mára elég volt a krémes tésztából

 

ki rossz papucsban nyűtte Európa hátát
(Kassák Lajos)

 

Kortársunk-e még Kassák, a próféta, ahogy egykor nevezték? „Ahol ő ült és beszélt, ott mindig Európa közepe volt” (Illyés Gyula). Autodidakta és kazánkovács. Csavarog, eljut Párizsba is. Csavarog, de nem úgy, mint Odüsszeusz; Kassákot nem kísérik az olümposzi istenek és istennők. A felbomló világrend gyermeke, még akkor is, ha alulról jött. Szellemtörténetileg Kassák az Osztrák-Magyar Monarchia szülöttje, rombolója és építője is, miként Gustav Mahler, Gustav Klimt, Franz Kafka, Stanisław Wyspiański, Rainer Maria Rilke, Georg Trakl. A Nyugat csak 1916-ban közölt tőle először verset. Már akkorra megismerkedett Walt Whitman szabadverseivel, túl volt első folyóiratának alapításán és megszűnésén (A Tett). Ma már nincs munkásosztály, amelynek fiaként Kassák így fogalmazott: „Mi nem a sápadt tespedést, hanem a vidám akciót tartjuk a költészet szülőjének […] Verseinkben mindenkor mi magunk, a költők, a szociális alapon rendezkedő agresszív emberek lépünk az olvasó elé.” (Kassák Lajos: Szintetikus irodalom. Részlet a Galilei-körben december 3-án tartott előadásból. MA, 1916/2., In: Kassák Lajos: Csavargók, alkotók. Válogatott irodalmi tanulmányok. PIM, 2012, 403.) Jelszava ma idegenül cseng fülünkben: Romboljatok, hogy építhessetek, és építsetek, hogy győzhessetek!

 

 

Lázadás ez, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése. Nyomtatott fórumokon, többnyire saját folyóirataikban hirdették elveiket. Ezek között a manifesztumok között legjelentősebb a futuristáké. Az avantgárd Magyarországon 1908-ban jelentkezett a Nyolcak elnevezésű csoporttal. A magyar művészet ekkor az egyetemes művészet áramával együtt haladt, annak szerves részét képezte. Ám Magyarországon az avantgárd ‒ ide értve Kassákot is ‒ a 20. század egyetlen időszakában sem került az irodalmi élet fővonalába.

Az 1910-es évtized végére Kassák műhelyében már kialakult az expresszionizmusból és még inkább a konstruktivizmusból elkülönülő aktivizmus. Az aktivizmus alapelve szerint a művészet: tett. Ez az irányzat a világot technicista látószögből szemléli. A művész a társadalom vezére, „kollektív individuum”, a romantikus vátesz modern utóda. Az aktivista stílus: didaktikus, színpadias, agitatív. Ma bizonyára elrettennénk ilyen szövegektől és képektől. Valójában elrettennénk?

Illyés írja Kassákról: „Valójában elálmélkodtatóan szűk látókörű volt. Az autodidakták örök fölénye a holtig magoló grádus szerzővel szemben? Az örök nyitottsága, a csitíthatatlan újdonságszomja. […] Hogy mi életbe vágó - vagyis művészi vonatkozású - történik Madridban, Amszterdamban vagy Moszkvában, arról azonnali, rejtelmes értesülést kapott." (Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1961‒1972, PIM, DIA, 246.). Mai kortárs örököseinek tekintem feLugossy Lászlót, efZámbó Istvánt, Wahorn Andrást.

Közösséget tudott teremteni: egy lap szerkesztőségét, egy kultúrcsoportot vagy egy kirándulókört, ahol a munkásfiatalokkal tapasztalataikat és a jövővel kapcsolatos vízióikat kicserélhették. A MA folyóirat kiadóként, galériaként és szabadiskolaként egy alternatív intézményrendszer és fórum kialakítására törekedett. Képeslapokat, katalógusokat, könyveket adott ki, műsoros esteket rendezett, képeladásokon ügyködött, kiállításokat szervezett, bérletes pártolói rendszer kiépítésén fáradozott. Kassák egyik úttörője volt annak a ma aktuális gondolkodásnak, amely a művészi tevékenységet nem kizárólag az esztétikai határokon belül jelöli ki: a társadalomkritikát merész jövőalakító elképzelésekkel egyesítő művészetet teremtett. A főszerkesztő Kassák mellett Moholy-Nagy László és Kállai Ernő művészeti nézetei határozták meg a műhely karakterét.

 

 

A bécsi MA először dadaista, majd konstruktivista színeivel a nemzetközi avantgárd jelentős fóruma lett. Kassák bécsi évei alatt jelenteti meg lírai eposzait (Máglyák énekelnek [1920], A ló meghal, a madarak kirepülnek [1922]). A Máglyák énekelnek a forradalomról és a vereségről szól. Verseiben a teljes értelmetlenség és káosz érzete uralkodik el, merész képek, ugráló gondolattöredékek maradnak, a vers szövete szétmállik, szétesik. A Tisztaság könyve (1926) is jelzi, hogy Kassák az összes izmusba belekóstolt. Kassák aktivizmusa elsősorban a művész elkötelezettségét jelenti a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Kassák aktivizmusának aktualitása kérdéses, de számos mai alkotás és költő, pl. Kemény István A királynál című verskötete (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2013), abban is a Búcsúlevél című vers, valamint az Édes hazám ‒ Kortárs közéleti versek antológiája (Válogatta: Bárány Tamás, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2012) jelzi, hogy a közéleti költészet nem halt ki.

Kitekintés és sokrétű mindhárom kiállítás, tárgyát a maga történetiségében vizsgálja. Előképekre utal, a kontextusokra, az önmeghatározásra és a bécsi MA mint szervezet működésére. Fókuszában a kommunikációs technikák, a tárgyszerűség, a vizualitás kérdései állnak, társadalmi kontextusba helyezve a szellemi tartalmat, a gazdasági hátteret és politikai kötődéseit. A látogató nem marad magára, a fontos jelenségeket kiemeli a tárlat, értelmezi a dokumentumokat, a kutatás jelenlegi állapotát sem feledve. A vonalakból és átlókból álló grafikai jelrendszer a folyóirattípus fő sajátosságát teszi láthatóvá: a kereszteződést. Színes nyilak, a mennyezet alatti sávban kiemelt mondatok körkörösen utalnak a témákra, a kibontásra, az összefüggésekre (Alkotni vagy alakítani? Alkotni – nem alakítani! Levél Kun Bélához a művészet nevében, Átlépni a Dadán: A képarchitektúra elmélete és gyakorlata, Az avantgárd folyóiratok nemzetközi hálózata, Az új művészeti törekvések, Avantgárd kánon).

 

 

MA-címlapok vonzzák a látogató tekintetét. Néhány vonal, forma és néhány szín, számokkal vagy számok nélkül. A címlapok összhangban állnak a folyóirat irodalmi szövegével, manifesztumaival, egymásra rímelnek, egymást erősítik. Nem egy bécsi polgárt idézek, hanem Illyés Gyulát, aki 1922 és 1926 között élt Párizsban, és a Hunok Párizsban című könyvében (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970) írja: „Végigjártam a kiállítási helyiségeket, a moderneket persze: órákig álltam a könyvesboltok utcára kitett ládái előtt, az új könyveket és folyóiratokat, ugyancsak a moderneket lapozgatva, a legújabb festmény, a legújabb gondolat, a legújabb remény, a legújabb közlemény kellett.” Életérzés és életforma ez. Kassákékról is elmondható, nekik is a legújabb kellett.

A bécsi emigrációban Kassák a rend kérdésköre felé fordul: Mondd ki a Rendet, ami benned van! Szellemi alapállás ez, egyfajta új világszemlélet és világfelfogás: Ássátok fel magatokban a szellem halhatatlanságát! ‒ fogalmazza meg. Belső út ez a rend, puritán és nincs benne semmi mesterkéltség, semmi lírai önfény, csak annak belátása, hogy a tett nem halt meg, ám cselekedni másként kell, mint korábban lehetett. Kassák nem vált indiai filozófussá, nem lett Konfucius követője sem, nem alkudott meg a világgal, a világra való nyitottságát megőrizve kereste és megtalálta a kapcsolatokat az orosz és holland konstruktivistákkal, a német és francia dadaistákkal, szürrealistákkal, az absztrakt festészet legnagyobbjaival. Öröm látni a híres neveket a bécsi MA lapjain, öröm látni az időbeli szinkronitást, az európai avantgárd folyóiratokban felfedezni Kassák és más magyar művészek nevét és alkotását.

 

 

Kassákra és körére miként tekinthetünk? Korniss Dezső elismerően szól: „Kassák valahogy megmaradt lakatosnak. Egy lakatos ‒ egy igazi jó lakatos ‒ tud szerkeszteni, tud rajzolni. Ez volt a legnagyobb erénye, hogy meg tudott maradni lakatosnak. Ezt érzem képein, a verseiben is, és ez a többlet szerintem. Kassák nem illik bele azokba a normákba, amiket nálunk általában követelnek egy festőtől. Olyan jelenség, ami eddig egyszer volt. Kassák olyasmit csinált, amit senki se csinált Magyarországon. Ha nem lett volna, ki kellett volna találni.” (Korniss Dezső: Kassák Lajosról, a festőről. In: Kortársak Kassák Lajosról. Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976, 135.)

Bennem ez a szöveg felidézi Shakespeare Antoniusát, annak is halotti beszédét. Kassák nem tartozik közénk, nem része a festői kánonnak. A kassákizmust valahol itt kell tetten érni, a forma- és paradigmaváltásban, az érthetetlenségben, a hagyománynélküliségben. Kassák A képarchitektúrában önmagát definiálja, festői törekvését, miként is lehet „a harmonikus társadalmi viszonyokat jelképesen megvalósítani. Első (aktivista) korszakában (1915‒1919) még a rombolni akart, lázadt a háború és az embert megalázó viszonyok ellen. De már 1919-ben felismerte ‒ épp a művészet autonómiájának kérdésében Kun Bélával folytatott vitája során ‒ hogy a diktatúra nemhogy nem vezet egy igazságos(abb) társadalmi berendezkedéshez, hanem a még további vérengzés, számtalan igazságtalanság forrása. A fő kérdés mindig: ki kit győz le, ki kit pusztít el, ki marad felül? (Erről lásd G. Komoróczy Emőke: Az avantgárd ezredvégi kivirágzása)

Milyen levelet írna ma Kassák a regnáló hatalomnak az autonóm művészet nevében? Tudunk-e az ő szemével látni és láttatni régi és új összefüggéseket? Feltenni sokadszorra önmagunknak a kérdéseit: Ki vagy és mit csinálsz ma? Mit tudsz csinálni az előtted lévő anyaggal? Az emberiség humanizációja zsákutcába torkollott, feloldhatatlanoknak látszanak a mindennapi élet ellentmondásai, a jövő perspektívája sem utópikusan, sem más formában nem gondolható el. Rettegés és félelem lopakodik közénk közösségi tereinkben, lakásunk négy fala között, mire felébredünk. Korunk nagy tudósa, Stephen Hawking szerint a Földnek ezer éve sincs hátra, mert folyamatosan és visszafordíthatatlanul tönkretesszük. Nem tudunk függetlenedni a mindennapi valóságtól, bárhol is vagyunk, a hírek utolérnek bennünket. Teszünk az egyetemességre, az érdekek hálójában élünk, többnyire e háló foglyaként, a benső valóság, amit személyiségünk képvisel, egyre marginalizáltabb külső-belső világot sejtet. Ebben a világban, amelyet döntő mértékben a médiumok határoznak meg, melyek alakítanak és formálnak minket, maradhat-e a mű, az alkotás, a teremtő erő zabolátlansága, maradhat-e a nyelvközösség kohéziója, maradhat-e a befogadás sokértelműsége az igazság evidenciája nélkül?

A három kiállítás nem sugall válaszokat, nyitottságával a nézőre bízza a döntést, mit jelent számára az avantgárd, mit jelent számára Kassák és köre. Beleillik-e mégis a festők által felállított normába Kassák, vagy csak annyit mondhatunk: Mára elég volt a krémes tésztából.