Vénasszonyok nyara
az októberi esték már valamivel csendesebbek
ahogy a jól ismert utcába fordulunk
a héten harmadjára kérdezed meg
ki volt Henszlmann
én vállat vonok
ma este végül te sem keresel rá
helyette nagyanyádról mesélsz
együtt a család
az asztali gép szerdánként az öcsédé
a klaviatúra felett parizeres zsemlét eszik
kólát iszik hozzá
közben játékból öldös valamit
hogy az ember-e igazából mindegy
mint a morzsák a fekete billentyűzet réseibe
úgy szorulsz te is két elfojtott imádság közé
oh uram
ne engedje a szeretteinket a földre lelátni
ne szagolják túl közelről a gyenge leandert
nagyanyád másnap meglátogat
azt mondja összeveszett az enyémmel
sajnálomhogy őlassan már fél éve halott
különben elmagyarázhatná
nem az ő unokája miatt nem vársz az élettől semmit
oh uram
ne engedje a földre lelátni
ne szagolja túl közelről a gyenge leandert
oh uram
létezik-e a mennyben alkoholizmus
remélem megkönnyíti ott fent
ha mégis engedi őt a földre lelátni
nem érted miért nem hiszek a szellemekben
pedig én is hallottama becsapódó ajtót
nagyanyád úgy gondolja pogány vagyok
szerintem csak túl sokat nézett
egy bizonyos rockoperát
fél év múlva szerencsére nem kell eldöntenünk
milyen helyszín lenne alkalmas az ünneplésre
bár nagyanyád szerint az utca végében jó a misebor
az enyém azt mondta hogy picit savanykás
de azért megitta
oh uram
ne engedje a földre lelátni
ne szagolja túl közelről a gyenge leandert
egyszer azt mesélte hogy nagyapám
a halála után álmában ment el hozzá
magával akarta vinni a sírba
mire ő annyit felelt hogy szent kereszt feszítsd meg
erre az öreg hirtelen eltűnt
mama szerint hogy szellem vagy ember volt-e
az az én szempontomból igazából mindegy
az októberi esték már valamivel csendesebbek
botcsikorgatva sétál előttünk a vénasszonyok nyara
ahogy a jól ismert utcába fordulunk
elmesélem neked ki volt Henszlmann
megvonod a vállad
fanyarodva koccintunk a savanyú borral
elindulunk
elindulnak
nem láthatja már többet a földet
nem szagolja túl közelről a gyenge leandert
egyedül nézzük végig
Kereszthuzat
ha rossz az idő nem nyitunk ablakot
nem húzzuk el a sötétítő függönyt
a félhomályban a zöld-fehér csíkos anyag
a kék kanapéval és a lila dohányzóasztallal együtt
már-már gusztustalanul harmonikusnak látszik
a déli fekvés sem garantálja a világosságot
a fülledt levegőben
a szellőztetés kereszthuzattal nem megoldható
a ventillátor csak forgatja
nem oszlatja el a tényeket
azért a legmagasabb fokozatra kapcsolod
a szívverésem ütemére táncol a függöny
én nem vagyok 30
megértem
nekem kevésbé fáj ha a karnisra fűzöl fel
innen mindent belátok
a kiskörúton már zárva vannak az üzletek
vacsorára érintetlen függönyzsinórokat párolunk
kicsit kemény marad de a számba gyűröd
megteszi
néhány éve láttam egy filmet amiben
egy embert a redőnnyel fejeztek le
a férfi nézte az eget és mosolygott
azóta így álmodok halált
alulról nézve van valami megnyugtató
a szemlélődő bizonytalanságban
úgy képzelem az én fejem három emeletet zuhanna
2 fej, 6 láb, 6 kéz, 3 nemi szerv
mégiscsak kényelmesebben elfér
az egyszemélyes fenyőágyban
végül te is azt kapnád belőlem amit
temperával zöld-fehérre festem az arcom
32 fok
költözöl
