Átokkalendárium
V.
Motorosok vérpiros sisakban,
haladnak a völgy aszfaltcsíkján,
ami egyébként üres.
Ilyen lehet egy seb, mikor unatkozik:
néhány cseppet találomra elereszt,
hadd versenyezzenek a lejtőn.
Két oldalt nyírfasor,
mint a túlélő szőrszálak,
közömbösen felmagasodik.
Elhatározod a kilátóban,
hogy végignézed ezt a szegélyt.
Hogy nem hagysz ki egyetlen törzset sem,
de a tekintet elkószál,
mint a döbbenet,
nem tudod megtartani.
Felpofoznád a fényes távcsövet.
Záruljon rá és rángatózzon benne
minden panorámarészlet,
anélkül hogy látnád.
Ahogy nem látod már a sisakcseppeket
(lenn sem hallanád a távoli motorok zaját),
egyedül itt a dagadó kézfejed.
VII.
Szelíden futsz, mint a biciklinyom az epersárban,
amit a járókelők vékony, fekete réteggé
tapostak össze, hogy a metróig
vigyék a gyümölcs színét.
Bújj el a nyárban valahol,
mint egy eperrel betömött kátyú a járdán,
vagy mint a növények legtöbbje
a téglakerítés mögött.
Ragadjon össze az arcod a kezeddel,
mint a leöntött lapok. A Napot ne lásd,
de félj, szakad a bőr,
ha ujjaid lefejtenéd.
Vágyakozz téli teraszra, amit lekvár
árasszon el. Hólapátok a dzsemtakaróból
makacs tömböket feszegessenek.
Tetőket mosson a barack, az erkély
porát söpörje a szilva, ha vihart vihar
követ. Tapasszon be a nyár
a sarokba. Biztos keret.
