Split a szélben
Split felett
a kéreg- és gally-
füst most zajlik.
A bóra hurcolja ránk,
terít be szürke
töményen.
Elnyel a város,
lenyúl inggallérig
a befüllesztő szélujj.
Iszonytatóan
lassan késsük le
a kompot,
lehetetlenül
finoman forog
velünk a szállingó
hamu.
Ott lennénk
Hvarban, de a kompterv
füstben,
Split lelassítva:
rezgő óvárosának
nyitott torka,
a kikötő keskeny
árnyéka,
az emberek lassú
körmenete.
Felőlük vizet érő
légszomj.
Ej, ez a Split,
mintha csak együtt
lenne a füsttel,
a lecsúszó Nap
beeső szögével
merőlegesen
terjedő tömeget
viseljük mi is.
A város forr,
kávédban Carolans
likőr, az enyémben
jeges türelem.
Későn, az úszó
kompról fojt
már a városra
szakadó pernyesúly-
szag.
Örülni kéne a távolságnak.
Hát elmegyünk
innen, a füst elől,
végre Hvarba!
A sziget orrát
tenger fogja
be. Ráérkezünk,
kikötünk, kősó
a sötét.
Van valami nehéz
tartás az éjjeli
arcodon,
egy mindent
maga mögé szorító
szájzár.
De mégis,
nyitod sokára,
azzal az orrba
befogott szaggal hogy
ugorhatunk
szelid fejeseket?
Put Svetog Mikule 9, Hvar
A dombtetőre
emelt temető
templomzuga
alatti vesztőutak
cikái
futnak lefelé.
Lent a tenger.
Mi ketten
téglákat és cserepeket
kereső templomosok
a köztes térben.
Hozzánk a hold fénye,
az éjfél előtti
negyed tizenkettő,
egy részeg
útbaigazítás téved.
Virág velem:
nyomkövetők.
A szél fúj fel
a tengertől,
tudjuk, hol
az itt és ott,
az egyik
oldalt letörő
lépcső
a jel: jó
soron vagyunk.
Az éjszaka eltakar
előlünk borosüveget,
könnyű vért.
Hosszú, tüzes
nappal volt az utazás.
Split fölött
az égő bokrok,
a meglepően
finom illatú
pusztulás,
és a füst,
míg a lekésett
kompot sirattuk.
Aztán a sötétbe
hulló hajóút
és az éjjeli szerpentin
mélyebbre fárasztott
mindkettőnket.
A legkisebb
ház Hvarban,
a legszűkebbnél
épp szélesebb
lépcsősoron,
kilences szám,
az ajtóra nagy,
fehér betűkkel:
LADIK.
Megvolnánk.
Tesszük magunkat
befelé.
A kulcsok felcímkézve,
az alsó zárral
nyílik a fa ajtó.
A sziget minden
ereje ide zsúfolódni
látszik, a kicsi lakás
majd kidurrad
a régi erőktől:
édes és sós,
roppant szagokat
tart összébb és összébb.
Megjöttünk hát!
Zárjuk az éjszakai
tengerszelet,
fújjuk ki orrunkból
a füstjelet,
fúródjunk egymásba,
az ágy csukódjon
be felettünk.
A templom a tetőn
adjon hűs
elnyugvást
vagy a szél
a tengertől,
vagy a légkondi.
Aludjunk!
