Pápai Emese: A mozgás mint létforma
Az igazi művészet az eszményiben gyökerezik s afelé törekszik,
reális alapja van, ő maga azonban nem realisztikus. 1 (J. W. Goethe)
Radosza Attila 1965-ben született Győrben. 1987-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán. Ebben az évben Kondor Béla-díjat kapott, 1989-1992 között Derkovits-ösztöndíjban részesült, 2006-ban pedig az Art Flexum Symposium díját nyerte el.
1998–2001 között posztgraduális tanulmányokat folytatott a Pécsi Tudományegyetem festő szakán, ahol Keserü Ilona volt a mestere. Ezzel párhuzamosan a göteborgi egyetem művészeti kurzusait látogatta. DLA fokozatát 2003-ban a Szabadság és korlátok a nonfiguratív festészetben című disszertációjával szerezte a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán.
1992 óta a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatának tanára, 2008 óta pedig docens a győri Széchenyi István Egyetemen.
Tagja a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, valamint a Győri Grafikai Műhely Egyesület vezetőségének. 1998-ban a győri Raab-Art művészeti csoport egyik alapítója volt.
1987 óta szerepel rendszeresen hazai és külföldi önálló és csoportos kiállításokon.
SZELLEMI HÁTTÉR
Radosza Attila kettős szemlélettel rendelkező alkotó, aki miközben teljes mértékben részt vesz az alkotás hagyományos és ösztönös folyamatában, mintegy kívülállóként szünet nélkül reflektál. Egy személyben és egyszerre dolgozik és feldolgoz, létrehoz és értelmez. A Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Mesteriskolájának növendékeként DLA dolgozati témájának2 is az alkotói önreflexiót választotta, amiben művészetfilozófiájának, valódi művészi énje gyökereinek feltárására tett kísérletet.
Analitikus módon, történeti megközelítésben folyik Radosza ön- és művészetdefiníciója. Az alkotói folyamat, azaz az intellektuális vizsgálódás a több évszázados filozófiai, művészettörténeti, esztétikai, etikai tudásanyag mentén, az esetleges tényezők kiszűrése révén a valódi szellemi alapok feltérképezésére szolgál, és végső soron az önismerethez vezet.
A képzőművészet rendelkezésre álló, saját eszközeinek számbavétele és ezek céltudatos használata elengedhetetlen alkotói attitűd, hiszen a képzőművészetről való diskurzust – a beszéd nyilvánvaló képlékenységén és könnyen félreérthetőségén túl – nehezíti, hogy nem rendelkezik önálló fogalomkészlettel.
A művészet céljára és értelmére vonatkozó kérdésfeltevéseiben Radosza Attilát szubjektív idealizmusa, valamint eredendő melankolikus alkata vezeti. Feltételezzük, hogy a fogalomalkotás mélyén ott lappang a szavakat kikezdő, a fogalmakat meghazudtoló melankólia és így saját életünk kérdéseit, kételyeit is érthetően, ha nem is válaszra készen tudjuk megfogalmazni.3
A görög filozófusok által megalkotott melankólia fogalmának alkalmazása természetesen csak introvertált, kontemplatív alkatú művész esetében lehetséges. Az ilyen alkotó önmagába visszavonulva és az örök értékekre fókuszálva, az egykori bölcsek nyomdokait követve vállalja az ezzel járó magányt és elszigetelődést, távol tartva magát a felszíntől, azaz a jelen társadalmi, gazdasági, politikai és más efemer történéseitől.
MUNKÁSSÁG
Radosza Attila, akit manapság leginkább festőként tartunk számon, művészi pályafutása során több műfajban is alkotott. A különböző képzőművészeti technikák alkalmazása nem öncél. Minden esetben, az állandó, a létezés belső rejtélyeinek, a lélek apróbb- és nagyobb rezdüléseinek felszínre hozását célzó törekvés, valamint a műfajok közötti átjárhatóság megtapasztalása, megtapasztaltatása.
A főiskolán és az utána következő időszakban Radosza elsősorban grafikusként tevékenykedett, kisméretű, finom tónusú rézkarcokat készített lírai-absztrakt stílusban.
A ’90-es évek első felében nagyméretű olajfestményeket kezdett festeni, amelyeken a grafikák tanulságait összegezve, lényegre törően formálta expresszív, drámaisággal és líraisággal ellenpontozott karakteres művészi világát.
A ’90-es évek második felében, egy rövid kitérő erejéig, a számítógép nyújtotta speciális kifejezési formákat használta művészi önkifejezésre. Első elektrografikái kiindulási pontját saját korábbi, hagyományos technikával készült grafikái és festményei kinagyított részletei jelentették.
A szín, a forma, akárcsak a hang és a dallam elválaszthatatlan elemei a zenével is komolyan foglalkozó Radosza Attila művészeti világának. Egymást erősítve, egymásra kölcsönösen hatva hozzák létre azt az elengedhetetlen szellemi közeget, amelyben az elvonatkoztatott formák hangulatok, érzelmek, gondolatok egy teljes, gazdag belső univerzum vizuális kifejeződéseivé válhatnak, miközben szellemi kisugárzásuk révén kapcsolatot teremtenek a jeleket értő és értelmezni tudó, fogékony nézővel.
Számomra megadatott az a képesség, ami a kép élvezetéhez elvezetett. Képek nézése által tudtam „katartikus” élményhez jutni és ez vezetett a képzőművészet felé… Nem volt érdekes a kép kora, témája, csak annak önmagában levő értékei és ezek teljes bizonyossággal a zeneihez hasonló festői értékek”. 4
Az alkotás lényege a hiteles önkifejezés, a saját út megtalálása, a szívós következetességgel megszerzett önismeret és a minden körülmények között vállalt önazonosság.
Radosza lírai absztrakt alkotásain redukált szín- és formanyelvvel dolgozik. Képein a legszembetűnőbb motívumok a határozott, erőteljes és személyes – mert vissza-visszatérő –, félkörre, ellipszisre, nyolcasra, végtelenre emlékeztető, általában a befejezettség, lezártság nyugalmát nélkülöző, kézjegyszerű formák, melyek írásjelek benyomását keltik. Képeinek metaforikus tereire erőteljes, szűkszavú gesztusok egymást keresztező, egymást metsző, egymásnak feszülő vonaldinamikája a jellemző.
A korábbról jól ismert sötétkékek, világító narancssárgák, fehér-fekete ellenpontok, illetve az előszeretettel alkalmazott markáns földszínek újabban finomabb, tónusgazdagabb koloritnak adják át a helyüket. Radosza képein egyre hangsúlyosabbak a grafikai hatásokat idéző finom, lazúros átmenetek. A gazdagon, több rétegben megépített, térhatást keltő kompozíciókon a hagyományos festési eljárások most is modern anyagokkal és eljárásokkal keverednek. Egyre sűrűbben fordul elő a festékfújás a képeken, ami a sima, egyöntetű felületek létrehozását szolgálja, melyek így finomabb gesztusokkal artikulálhatók. Ezzel párhuzamosan a régebben hangsúlyosabb, erőteljesebb csemperagasztó nyomok, durvább raszterek, újabban csak az alkotói folyamat által szükségszerűen felülírandó másodlagos, egyre halványuló alapstruktúrát képeznek.
Az alkotó szavait idézve a „mozgás nélküli, végső, elidegenítő rend”, a rendszer, mindinkább átadja helyét a prioritást élvező „mozgást tartalmazó élő rendnek”, amiben a véletlennek, a kísérletezésnek és a játéknak egyaránt fontos szerepe van. A kisebb és nagyobb méretű vásznak mellett a művész üvegre, valamint műanyaglapra is készít kísérleti jelleggel festményeket.
A művész személyes olvasatában minden, ami a művészetben benne van, az kizárólag a művész saját döntésének köszönhető, akinek a szabadsága viszont alkata és történelmi helyzete által többszörösen determinált.5
Radosza Attila művészetének alapja kétségtelenül a mozgás. Alkotásai a folyamatosan mozgásban levő és szüntelenül változó, tehát élő és ezáltal ható, külső- és belső valóság lüktetését tükrözik. „A folyamatosság, a mozgás tartja életben a világegyetemet, a társadalmakat, az egyéneket, a szerveket, a sejteket és az atomokat, a mozgás a kapcsolat ember és ember, egyén és valóság között.”6 A műtárgy – ami a valóságos időben létezik – maga is egy folyamat részeként, a jelenben tárulkozik fel, valósul meg a befogadás által. Az egyetemes mozgás része az alkotást létrehozó érzés vagy érzelem, de az alkotás és a befogadás folyamata is az, ami ideális esetben a végtelen egy adott pontján az alkotót és a szemlélőt a katarzis kivételes pillanatában összeköti.
JEGYZETEK
1 J. W. GOETHE: Egy műbarát némely gondolatai s elmélkedései. In: Antik és modern. Gondolat Kiadó, Budapest, 1981, 389.
2 RADOSZA Attila: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Képzőművészeti Mesteriskola, DLA értekezés, 2008
3 FÖLDÉNYI F. László: Melankólia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1992
4 RADOSZA Attila: A művész személyisége és környezete – Néhány szó a mozgásról. In: Műhely 2013/2., 45-50.
5 RADOSZA Attila: Mozgás-szabadság és korlátok a nonfiguratív festészetben. 21.
6 Henri BERGSON: Idő és szabadság, Universum Könyvkiadó, Szeged, 1990, 119.