Foltos égbolt lebegett ma fel-le
Foltos égbolt lebegett ma fel-le,
Mint kocogó paripa.
Akár viasz, fülem teletömte
Hangos gépi muzsika.
Kedves nyakban lógni kötényt látok,
Míg a felhőket lesem,
Ikerpárja kesztyű, én babrálok
Az ujjában idelenn.
S látom, hogy kalyibánk tetejére
Felleg, nagy hasú ereszkedik le,
Fizeti a kínzását a polgár,
Kézbesítő cseni el a postát.
Figyelem én s én, két jenki őket,
Kiknek e föld a haza.
Aludttej s e mai nap fehérek,
Köztük kanál, tétova.
Menj!
Kezeddel fedd el arcomat,
S indulj hazafelé.
Vissza már nem tartalak,
Tovább velem ne légy.
Hogy itt maradj, rá nem beszéllek,
A nyugtatás nem kell nekem,
De ne változz meg, arra kérlek,
Meg ne változzál sosem.
Kérlek, ne süllyessz le…
Kérlek, hogy ne süllyessz engem a mélybe le,
Oly rossz nekem odalenn.
Térden állva vacogok ott, megfagyok,
Nyáj bámul, ostoba szarvasok.
Ne eressz el, ne küldjél el, még akkor se, ha kérlek,
Én se engedlek el oda téged,
Csupán higgy, s szómra hallgass,
És mélyen lélegezz csak.
Csak lélegezz, hogy meg ne fulladj,
S felébredjél reggel újra,
Agyadból őket meg kizárd,
Feledj, s mi történt, megbocsásd.
Lángi Péter fordítása
