Ajtó
Mint ki színes szobából a sötétbe lép,
s lába elé árnyék-keresztet vetít a Hold,
tudja a váratlan pillanat eljöttét,
mikor életéért éltében meglakol.
Vetné tekintetét a világnak fölébe,
de szétlépve lent csak egy árny, s fent
testétől elszakadt látás a léte.
Egy arc még őrzi jelét: egykori tekintetét.
Meglátja majd a kihúnyó résben, mikor a küszöbre lép.
Se hogy se
Sehogyse látom magamat a listán,
biztosan azér', mer' nem látok tisztán.
A magasból nézve megvolna az ország,
Werbőczi és Sobri gúzsba csomózzák.
Nem bírom én se közelről nézni,
akkor már inkább pörögve betépni.
Úgy elmennék Hatvanba,
ott döng az igazi agyszamba!
Futhatok én Bécsbe, (Po)zsonyba, Novi Sadra,
utolér a híre a nagy buzerának,
sehol, soha, senki nem lel menedékre,
akárhova nézel, fuccs a paradájsznak.
Ne menj te soha, sehova se, baszki,
maximum Hatvanba, hol sose akadsz ki.
Úgy elmennék Hatvanba,
ott döng az igazi agyszamba!
Ha sokáig futkosok, rajt' leszek a listán,
listán lévén, Pistám, biztos látok tisztán.
Addig nézem magamat, (hogy) fénybe dől az ország,
a sok marha tetkóst meg újra besorozzák.
Itt a helyünk, baszki, nem az ország élén,
uccu neki, szaladjunk, vissza sose nézzünk.
Menjünk mind el Hatvanba,
döngjön az igazi agyszamba!
