Tündérországra várva
(Spiró György: Kőbéka. Magvető Kiadó, Budapest, 2018)
Nem is olyan soká, a távoli Zápon megszületik Vulnera Renáta alteregója, Melák Kálmán. Kálmánka egy csonka család második gyermekeként, a kukoricásban látja meg a napvilágot. Apját elüti a vonat, anyja nevére pedig senki nem emlékezik, így Sanyi néniként emlegetik a településen. Spiró György legújabb könyvében dicső dolgok helyett jelenükről, jövőnkről mesél. A realista regények, a Tavaszi tárlat és a Diavolina utána Spiró visszatér a Feleségverseny szatirikus világába mi pedig rácsodálkozunk, hogy a valóságról beszél.
Kálmán nem hőstípus, bár testi ereje megvan hozzá, közel 130 kilogramm és 2 méter, gyenge szellemi képességű. Szókincse szegényes, írni, olvasni alig tud, tanulás vagy hosszabb beszélgetés közben elalszik, és ideje nagy részét bambulással tölti, akár a Feleségverseny hősnője, Regina Hungarissima.
Na és míg a mester dolgozott, ő mit csinált? Hát a madarakat nézegette. Madarakat? […] Nézegette? Minek? Hát mert elképzelte, hogy ő is madár, és akkor hogyan is gondolkozik. Na és hogyan? Hát, mint a madarak. […] Szerinte a varjak pontosan tudták miről gondolkozik. Na és miről? Hát a varjakról. Hogy ők, hogy gondolkoznak.”(33.)
Már születése helye, a kukoricás előrevetíti főhősünk küldetését: Utazni fog, akár János vitéz. A nehéz gyermekkor nyomot hagy Kálmánkán: „valaha csillogott a szeme, de az intézet óta nem csillog, és hiába próbálják rávenni, most se csillog.” (9.) Ennek ellenére karrierje gyorsan ível felfelé; segédmunkásból ispán, majd Magyarország miniszterelnök-jelöltje lesz. Megkezdődik az utazás és a kalandok sorozata, melyek egy idő után kiszámíthatóak lesznek, untatják az olvasót. Kálmánka belekeveredik valamibe, bebörtönzik, vagy csupán fogva tartják és egyszer csak „szökve találja magát” (81.) Ez az állandóság Kálmánka létének sajátossága, nem okul helyzetéből, a jellemfejlődés nyomait sem fedezhetjük fel alakjában. Mintha a Fogság hősének, Urinak a paródiáját olvasnánk. Vitézünket mindig többnek gondolják, mint ami valójában. A Királyi Kollégium hallgatója lesz, magyar miniszterelnök-jelöltként megjárja Amerikát, az ENSZ főtitkárához csapódva Oroszországba keveredik, kalapácsvető vagy éppen amerikai álommunka lehetőségét szalasztja el. Kóborlása teljesen cél nélküli, tetteit a nagyhatalmak és túlélőösztöne irányítja. Kálmánkának ritkán támad önálló gondolata, az is mind értelmetlen vagy katasztrófába torkollik. Záróvizsgája előtt megmakacsolja magát és nem hajlandó kosárra dobni, így végzettség híján villanyszerelő-segéd lesz. Ispánként pedig a sínek felpúpozásába kezd, ami miatt gyorsan fogdába is kerül. Ezért lepődünk meg, amikor háború sújtotta szundimandók segélyezéséről a következőket mondja: „Miért támogatjuk ezeket? […] Ezzel a tolvaj, gyilkos kormányt támogatjuk.” (102.) Vagy gyönyörű angolsággal folytat diskurzust a kóser uborka élvezetéről az iowai eladóval. Bármi megtörténhet és az ellenkezője is.
A mű Voltaire Candidejához hasonlóan egyszerre kalandregény és gúnyirat mesei elemekkel, János vitéz-áthallással. Az utóbbi leginkább a helyszínekben és a szerelmi szálban mutatkozik meg. Az Óperenciás-tengeren is túl, Amerikában Mister Melák menthetetlenül beleszeret az ENSZ csapodár tolmácsába, Julishba. A nő azonban gyorsan eltűnik, Kálmánka nem keresi, tehetetlenségében szétveri a Hard Rock Café vécéjét és csak reméli, hogy majd újra láthatja szerelmét. Petőfi történetének inverzét olvashatjuk, Julish lesz az, aki furfangos csellel kiszabadítja hősünket a német szektából. A végső nagy találkozás pedig valóban Voltaire-i szatírába illő:
A járdán szembejött vele egy hajlott hátú, hosszú fekete ruhás öregasszony, csak a seprű hiányzott a kezéből. […] Elhaladtak egymás mellett a boszorkány ránézett a szűk szemével és sziszegett, mint a kígyó, és sem ő nem ismerte fel Kálmánkát, sem Kálmánka őt. (243.)
Kilenc év telt el a Feleségverseny óta, az akkor sírva röhögős poénokból ma már csak a sírás maradt. Az ott felvázolt ultraliberális oktatás helyett itt félkatonai szervezetben folyik a káderképzés, jelen esetben a médiaóra:
Médiagyakorlaton azt tanulják, hogyan kell a célszemélyt véglegesen lehetetlenné tenni. […] Ügyeljünk rá, hogy a rágalom legyen fülbemászó és nehezen feledhető. Az állításunk üsse át az ingerküszöböt, ami nálunk rendkívül magas. […] Egyszeri rágalom, nem rágalom. A felejtés ideje Nyugaton hat hónap, míg hazánkban két hónap alatt mindent elfelejtenek. (78.)
Csak néha csal egy kis ártatlan vigyort arcunkra suta Melákunk. „Kálmánka örült, hogy megszabadul végre a gatyájától és a trikójától, bár a papucs a szívéhez és lábához nőtt.” (85.) A világból eltűnt az intellektus, a többdiplomás pénztárosnőt eltávolítják hivatalából, a történész pedig csak egy másik idősíkban tűnik fel.
Magyarországon dübörög az állami gépezet, a személyes ügyintézés csak ügyvéddel lehetséges. Elektronikusan kell benyújtani a kérvényeket, de mivel 4000 fő alatti településen magánszemély nem birtokolhat gépet, hivatali gépidő kell. Ispán híján azonban nem lehet leadni a kérelmet. Feltűnnek az ismerős arcok is, mint például Háromszázalékos Karcsi király, aki „valamiért ragaszkodott ahhoz, hogy a három százalék mindenkinek a jövedelméből megmaradjon; lehetett volna ez kettő vagy egy is akár.” (69.) Még mielőtt azt gondolnánk, hogy kis hazánk a lehetséges világok legrosszabbika, megismerjük az öt kontinens csodáit. Az ENSZ-főtitkár szállodájával szemben gödrökbe ürítenek az emberek és percenként hal éhen valaki, más országban pedig az erős egyházi befolyás miatt nem engedélyezik az abortuszt, sőt.
A férfiak ondóját az egészségügyi központokban kifejik, a nőket pedig tizenhárom éves koruktól hetvenkilenc éves korukig az ondóval hetente beoltják, még a szüzességet fogadó apácákat is, hogy Istennek az öröme mindenképpen meglegyen. (106.)
A szereplők faji hovatartozásának taglalása egy ideig szórakoztató: „Kálmánka lakáj és szolgonc, akárcsak a felmenői, e jellemvonásokat már az ősei is örökölték és a műveletlensége és funkcionális analfabetizmusa miatt a legveszedelmesebb néptribunusok közé nyomakodhat.” (69.) Azonban a hosszúra nyúló eredet taglalása fárasztó, és semmilyen többletet nem hordoz: „a bácsika félzsidó, félbarna, félfekete, félfehér, félárja, félburmai, félindonéz, félspanyol, félhomoszexuális.” (95.)
A regény játékszabályait megismerve nem csodálkozunk, amikor az örvény 1946-ba, Lipótmezőre viszi Kálmánkát. Itt a bolondok mellett a koncentrációs táborból hazaérkező, lakásukat elvesztett deportáltak és a kommunizmus építésével megbízott moszkoviták élnek. Ebből a miliőből nem hiányozhat a bulgakovi próféciákat kántáló történész sem.
Mikor zárják be Lipótot? 2007-ben? Miért akkor már nem lesznek bolondok? A Történész váltig állította, hogy ingatlan panama áll a háttérben, de pofára esnek, mert ellenérdekű felek előássák az alapító okiratot, amely szerint Göbl Lipóttól vásárolt telken kizárólag tébolyda építhető. (198.)
Ez azonban ismerősen cseng, elkezdjük kutatni a történet valóságtartalmát és rájövünk, hogy ez maga a történelem. Szabó doktor megjövendöli, hogy sokára fog helyreállni a magyarság mentalitása.
Az örvény újra lecsap és a három szintű védelmi funkcióval ellátott magyar határra dobja le Mister Melákot. A hármas szögesdrót aknákkal, EU-kompatibilis szájvédőt viselő kutyák és a lelkes határvadászok együttese felér a János vitéz oroszlán, medve sárkánygyík triójával. A határon, zárt konténerben való várakozás során Kálmánkánk megtanulja a bőrivást és csodával határos módon szabadul ki a fogságból. Így éri el az atomkatasztrófa nyomait viselő országot, majd kis faluját, Zápot. Az ember nagyságú gombák, elhagyatott romos házak között sem jut eszébe, hogy ez a világ megváltozott, és sugárfertőzött fügét falatozva szenderül álomba.
Az olvasó is elfárad, nyomasztó és kietlen tájakon jártunk, de sehol nem találtunk értelmet és egy kis fényt. Szomorú látlelet, kétségbeejtő prófécia. Valószínűleg nem ez Spiró legjobb regénye, egyes részei azonban felejthetetlenek. Az időutazásba ágyazott elmegyógyintézetbeli látogatás sokkolja az olvasót. Itt jövünk rá, hogy világunkban bármi megtörténhet. Talán jobb is édesdeden elaludni a sugárzó lápban. Szabó doktor próféciája itt valósul meg, ember híján helyreállhat a morál.
