Szabó Gergely: Csomó; halandó; hunyorítás; nyirokrendszer
Csomó
Amikor fennakad a táj
a lepusztultság alatt,
álmot modulál a hangszer-ízű éjbe.
halandó
nem is két lábon álló
az ki most a buszra
jegy nélkül
szálló igét kerget
mert szerelmes
akkor is
ha halandó
és két lába
görcsben enged
a kristálysebnek
hunyorítás
megmártózunk
egy dimenziókat nyomtató fröccsben
jéghideg béna út ez egy bolygónak
előretekert órája olcsó időutazás
pályáján csüngenek a szellők
belesietnek a végtelenbe
eltévedünk a képsorok hullámzásában
és csak egy felmaszatolt hang marad ránk
kiékeljük vele a döcögő asztallábat
epicentruma egyenes ösvény
nyirokrendszer
ismeretlen körzetben ébredtem
kitapogattam a talajt
az agyamra hasonlított
fogaskerekeit az orkán
fagyasztotta zártszelvénnyé
megállapítottam valami viszonozhatatlant
és innentől már nem ismertem
fel magam
csak azt tudom hogy a véres
kapaszkodónál még jó voltam
árnyékot integetnek a rácsok
nem lehetek az elem
a hangjuk alatt masszív anyag
elnyüstölnek a rétegek
folyadék leszek a meginduló keringésben
párolgok a szövetek között
Schneider Éva: Kóla; Komárom
Kóla
zajvédőfal mögött
a fűben fekve
átköltök minden szerelmes dalt
nem a madárkákat nézem a felhőket
minden után 14-es jön
pozitív és negatív reakcióim nyaralni mentek
áthúzod az ágyneműt
Niflheim látszik szemeidben
bejegyzést teszel a közöttünk lévő bizalom építési naplójába
beépítettségi mutatód egyre csökken
ezért visszatartasz mint a sínleerősítés
beszédhangjelöléssel
aknafedlapokon ugrálsz
még mindig a mély érzések kútjában fürdesz
Sol vagy csíkos nyugágyban
felbontasz egy kólát
ami régóta a kamrában állt
a szénsavas lé kiáztatja a koszt
a doboz tetejéről
és a kosz közé szorult álmokat is
Komárom
peronról lefolyó fehér festék
a szeszgyár mellett
pókhálós szemeiddel
keresztülnézel a kulcslyukon
Intersparból barlangba sétálsz
az elképzelt beszélgetések agyterületében
az univerzum alaphangját kutatod
arrébb fésülöm a bőröm alatti ereket
a lepedőnek még száradnia kell
mikor megismertelek
épp hogy teljesítetted a szimmetria feltételeit
*
minden férfit elfelejtek
a szélcsatornában
héjában sült krumpli 52 perc múlva
Lanczkor Gábor: ZEN (részletek)
ZEN
(részletek)
11.
Másképp hasadnak
a gyertyán, a juhar, a cser, a bükk.
Másképp hasadnak
a gyertyán, a juhar, a cser, a bükk:
fejszém alatt széjjelhasadnak.
Másképp hasadnak
a gyertyán, a juhar, a cser, a bükk:
fényesen hasad el a bükk.
Fényesen hasad el a cser.
Fényes belsőt mutatva hasad a juhar.
Az ághelyes gyertyántuskó fénylőn recseg,
és elhasad – mint egy villámfényes vihar
éjjelén. Nem, másképp: a fejsze
nem vihar, a karom folytatása a fejsze.
12.
Költöznünk kellett a falusi házból,
miattam. Kétségbeesetten próbáltam összecsomagolni,
gúnyt űztek belőlem a hét év alatt fölszaporodott tárgyak.
A pianínóra hordtam a hordozható könyveket és sálakat, nincs is pianínónk.
Aztán valamivel megbántottalak, és te elrohantál.
A mobiltelefonod nélkül.
Késő este lett,
nem, eleve az volt, és nekem le kellett jegyeznem egy papírra
ezt az érzést, hogy a költözés káoszában
ne veszítsem el.
Aztán betoppantál.
Be akartam járni még egyszer a vidéket,
tíz kilométert futottam, mondtad zavart mosollyal.
Ilyen sötétben, kérdeztem, és te nem feleltél.
Tinkó Máté: Kristóf és Anita (Előzmények)
Kristóf és Anita
Előzmények
Kristóf
Mielőtt Anitával találkozott volna,
emlékezik, hogyan forgácsolódott el
az emberi kapcsolatokban,
bonyodalmak, veszteségek évről
évre, mikortól aztán feljegyezte,
sorról sorra már magában mérte,
de az önfejlesztésre fordított energiák
csak bizonytalanabbá tették,
a legegyszerűbb mozdulatok is tortúrává lettek,
a napi rutin monotóniává, de az üresség
az nem más, az üresség,
az egyirányú kommunikáció szégyen,
a jó az nem úgy jó, a rossz az hiába
fenyeget, a megújulásba vetett hit pedig
folytoncsak a kudarcokat mélyíti.
Anita
Mielőtt Kristóffal találkozott volna,
nem emlékezik, hogyan forgácsolódott el,
de átformálták őt a hazugságok ciklusról
ciklusra, a szerelmi szenvedélynek álcázott
biológiai szükséglet, az egy helyben
toporgás,a zsákmányul ejtetteknek járó
kitettség, míg az összes újra-
kezdésben skalppá lényegült,
pedig csak egy nyugodt mederre vágyott,
amiben az élet folyhat,
az ismétlődő viszonyokban szenvedett,
nem értette, már megint miért,
hogy gyászmunkát végez,
hogy az utolsó erőszakos együttlétet követően
őt önti el a másik helyett a szégyen.
Soós Brigitta: la fiesta; függvénytan
la fiesta
székelykáposztát főztem anyával,
az volt a kedvencem. ő a mamától tanulta.
a virágmintás fehér fazekat veszem elő.
ez most nem káposzta, ez zöldbab.
gyorsfagyasztott, vágott, sárgahüvelyű.
gázláng felett bugyog a víz,
átbuknak egymáson a szemek.
pogó van.
***
egy színes ruhás véletlenül fejbe vágta
azt a srácot sörösüveggel,
megúszta egy karcolással,
basszálrá bulivan, ezt mondta,
kezéből ömlött a vér,
amikor benyomta ujjal a la fiesta dugóját,
nem féltünk akkoriban
hegyoldalaktól, mélyvizektől,
a kopaszoktól, a rendőröktől -
szarvasbogarak a járda szélén.
***
három nap után nem kívánom.
dobnám ki, önteném csatornába,
de az egy másfajta rosszullét. csak az arányok.
a hozzávalók számottevően nem változnak.
függvénytan
negatív törtben mindegy, hogy a számláló vagy
a nevező kapja az előjelet - szorzás mínusz eggyel.
a pad alatt olvasok matekon. felhorzsolod
a térded focizás közben, arcszeszt öntesz rá.
a suliudvaron cigizek. első szex.
kétszáz kilométerre egymástól.
szipogás visszhangzik a vécében. nevetésbe
fulladt pusmogásból találgatjuk a jövőt.
anyagias leszek és fásult. te makacs, féltékeny.
egymás helyett tengelyekhez simulunk.
a konyhából hallom, behúzod a kéziféket.
dinnyét kopogtatunk, felvágottat nézünk a boltban,
és tisztítószert, ami a vörösborfoltot is kiszedi
a kárpitból. takarítás közben láthatóvá válik a kosz.
közel vagyunk egymáshoz, akár a hiperbola ágai.