A beszédtanár
erősködik, hogy ne a munkahelyemen, inkább a lakásomon találkozzunk. Számára nem alkalmas az este hat, addigra már a színházi próbán kell lennie, a kora délutáni órák megfelelőbbek lennének. Ilyentájt még mindketten frissek vagyunk, tele energiával és gyönyörű, trillázó hangokkal. Zengő hangzók ide, vagy oda, szigorúan ötig tart a munkaidő. Van elég tárgyalószoba, háromra lefoglalok egyet, az üvegfalút a földszinten, a kávéautomata szomszédságában.
Kettő óra ötvenötkor hív a portás, hogy vendégem érkezett, menjek le érte. A beszédtanár picike, sovány nő, rövid, ősz hajjal és olyan erős kézszorítással, hogy hangosan ropognak a csontjaim. Szépen artikulál, amikor bemutatkozik és megkér arra, hogy én is szépen artikuláljak.
- Nyisd ki rendesen a szád, nem értem, mit motyogsz! – szól rám.
- A nevem…
- Szájzárat kaptál? Ne szorítsd össze az állkapcsod!
Utoljára a fülészeten beszéltek hozzám ekkora hangerővel. A biztonsági őr odahív két másik portást és egy takarítónőt, négyen kuncognak rajtam.
- A nevem Krisztina! – ordítom katonásan.
- Így már jó lesz - feleli a beszédtanár.
Beülünk az üvegfalú tárgyalóba, velem szemközt foglal helyet.
- Elsőként nyelvgyakorlatokat fogunk végezni.
Biztosan most jön a feketebikapatakopogapatikapepitakövén, gondolom.
- Nyújtsd ki a nyelved!
Riadtan körülnézek, hányan figyelnek az üvegfalon túlról, és kidugom a nyelvem hegyét, éppen csak pár milliméterre.
- Ne félj, nem viszi el a cica. Nyújtsd ki az egészet, mintha a torkodat néznék. Így! Beeee.
- Be.
- Mozgasd a nyelved jobbra, azután balra. Jól van, ügyes vagy. Formálj belőle tölcsért. Ez egy kicsit béna volt, sebaj, még gyakoroljuk. Mozgasd a nyelved föl, le mintha fagyit nyalogatnál, azután csücsöríts.
- Elnézést, meddig lesztek benn? Angolórát szeretnék tartani, nincs szabad tárgyaló. – nyit ránk egy elszánt arcú, kiskosztümös nő.
- Körülbelül egy órán keresztül.
- Olyan sokáig? Ti csak ketten vagytok, mi nyolcan, nem mennétek inkább a folyosóra beszélgetni?
- Sajnos, ez most nem lehetséges, fontos munka zajlik. – válaszolom, majd felállok a székből, és finoman kitessékelem őt az ajtón. Látom, hogy kinn hadonászva mesél a többieknek, és toppant a lábával.
- Most ne oda koncentrálj! Figyelj rám! Nézzük a magánhangzókat. Mondd szépen utánam: aáeéiíoóöőuúüű. Végig koncentrálj a kiejtésre, túlozd el a mimikát.
- Aáeéiíoóöőuúüű – mondom diszkréten, mégis tisztán hallhatóan.
- Ne ilyen nünüke hangon beszélj! Felejtsd el a privát éned, vedd elő a színpadi Krisztát. Rezegtesd az arcüreged! Kérek egy oázást, azután egy szirénázást u, ü, i hangokon. Nem hallom! Így ordít a gyerek a bölcsőben?
Kinn egyre többen állnak meg a kávéautomata mellett, egy jó eszpresszó ürügyén. Versenyt visítok a géppel. Riadtan néznek rám kintről az emberek.
- Most a mássalhangzók jönnek. Mamama, mámámá, mememe, momomo. Munkát, kenyeret! Munkát, kenyeret!
- Nem lehetne valami mást a kommunista jelmondatok helyett?
- Ne haragudj, megértelek. Vegyük át Orbán beszédét, abból nem lehet baj. Fogd ezt a papírt, állj fel, és teljes beleéléssel olvasd fel a szöveget.
- Honfitársaim! Európa korszakalkotó eszmék és világpusztító ideológiák hazája egyszerre. A nemzetszocializmus, a nemzeti kommunizmus, sőt, a népeket gyarmati sorba terelő modern imperializmus is tőlünk nyugatra ütötte fel először a fejét. Marx, Lenin és az átnevelő táborok szellemisége még ma is fel-felbukkan Európában. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország olyan ország, amely sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, és nem akart senkit sem gyarmati sorsra ítélni. A mi népünk józan emberek országa.
Egyre többen főznek kávét. Valaki elkezd a telefonjával videózni. Egyre viktorosabban zengem a szöveget. Az ideges angoltanár visszatér az épületüzemeltetési osztály vezetőjével, Ruzsa Sándorral. Némi tanácskozást követően Sándor lenyomja a kilincset és résnyire összehúzott szemekkel áll meg az ajtóban.
- Kedves Krisztina, szeretném megkérdezni, milyen jogon gondolja azt, hogy önkényesen elfoglalhat egy tízszemélyes, oktatási célra fenntartott termet. Ha kaszinózni óhajt, kérem, fáradjon át a büfébe.
Nincs időm válaszolni. Meg sem várva a végkimenetelt, az angoltanítványok sorban masíroznak Sándor mellett szobába, kiszorítva a beszédtanárt és engem. Orbán szavaival búcsúzom tőlük.
- Mindenkinek köszönöm, akinek a keze munkáját dicséri, hogy ma itt lehettünk, és átadhatjuk ezt a létesítményt. Tisztelet a bátraknak, kegyelet a hősöknek.
