Ünnep után
Juhlien jälkeen
Amikor beszálltunk a csónakba
már a túloldalról néztem indulásunkat
Az ünnepen valamilyen más
ünnep eljövetelére gondoltam.
Virágban éreztem az őszt és a halált.
Születésem óta
más lehetőségeken gondolkoztam.
Amint megláttam, azonnal el is felejtettem az arcokat.
Egyetlen szóból már eleget hallottam a történetekből.
A vonat érkezése előtt már
távolodó hangját hallottam.
Térképeket csomagoltam be
és a hátam mögött sugdolózókra gondoltam.
Egyetlen épület elég volt, hogy elfelejtsem
az egész várost.
Csókolózás előtt
már a csupasz reggeli utcákat jártam.
Szüzeket nem vártam
és szüzek sem vártak rám,
házasságtörő voltam már, amikor jöttem.
Fényes nappal
Keskelle kirkasta päivää
Fényes nappal
rohanás közben
hirtelen tedd szabaddá a kezed
és figyelj
próbálj meg
átalakulni emberré
hogy bele tudd élni magad
az elképzelt cselekmény fordulataiba
amelyek semmiben sem különböznek
a mindennapi élettől.
Ma, az egy napig tartó évszak idején
Tämän päivän mittaisen vuodenajan
Ma, az egy napig tartó évszak
idején
a nappal oly forró, hogy el sem hinnénk
valaha is volt tél e partokon
vagy valaha megint lesz.
Kínlódva izzadunk,
már hosszú ideje nem táplálunk egyetlen reményt sem,
nincsenek terveink a jövőre,
csak élünk
mintha már megtaláltak volna minden megoldást
és mi csak ülnénk és figyelnénk
elkerülhetetlen végzetüket,
hogy közülük egyre több nem valósul meg sosem.
Fáradunk és hízunk,
oda se nézünk, csupán halljuk
a gyerekek nevetését a kisvízből,
amint nedves ujjaikkal
cukortól mámorosan
csillogó cseppzáport zúdítanak a fénybe.
Nyári nap
Kesäpävä
Csupasz égbolt.
A városon átszűrődik a nap,
melegét a földnek szánja.
Nők sétálnak nyári ruhában,
üdvözült arccal
s még a nevetésük is hallatszik.
Miért van az, hogy mindig olyan,
mintha ilyesmi nem lett volna
már régóta.
A hajót kihozták a part mellé,
a hullámok sem ringatják már.
A fedélzeten sört lehet inni,
a raktár mélyén bort is akár,
ez a leghűvösebb hely a városban.
A nyár hosszú és forró,
ahogy csak a gyermekkori nyarak.
Gondolataimba mélyedve ülök itt
mindennap régóta már.
Szinte beszélgetnék valakivel.
Azon tűnődöm, miként lehet egy
szöveg az egyik percben emberformájú,
a másikban ismét csak halott írás.
Sokmindenre gondolok.
Arra is, milyen volna, ha mindent
rá tudnék festeni egyetlen képre,
és kivehetném a szekrényből és nézegetném,
amikor csak akarom.
Kis halál
Pieni kuolema
Este van
mint a bánatában rekedtre ivott hang,
amint a homály áttetsző fátyolként
elborítja az éj tükrét.
Mi csak két ember vagyunk
akik történetesen ismerik egymást,
mi vagyunk az est két utolsó szállóvendége.
A hold túl szép.
A padló porában táncol a fény.
Kezem a hajadban kutat, eltűnnek ujjaim.
Kezem már odalent kutat
türelmetlenül, de sietség nélkül,
vígaszt merít medencéd mélységeiből.
Úgy szorítom öledet,
mint egy visszafojtott hangot,
amint szétömlök, szétáradok
és valami megdobban bennem,
mintha már a halálát élné.
Virrasztunk míg a fény az oldalára fordul
s a tarka arcokon felfedezzük
az ajkak színesre nyomott gyümölcsét,
új emberek vagyunk a reggel lepedőjén,
pedig az éj még mindig pirosra csókolt méz,
de mi tudjuk
ezután örök sötétség borul ránk,
hisz már csak fénytől elvakított aranyló
szemhéjaink mögött izzik a nap.
Turczi István fordításai
