A kalapkarimáról ömlik a víz

Hatunlieri valuu vettä

 

A kalapkarimáról ömlik a víz
a vasútállomás zárva,
(Párizsig iszom magam,
bár mit számít ez,
amikor minden város messze van innen),

 

utcai lámpa imbolyog a házak között,
megrajzolja az esőt,
karcolások a reménytelenség falán.

 

 

Voiture pour fumeurs

 

Voiture pour fumeurs. Ez az éjjeli vonat Párizsba,
a férfiak cigarettái tábortűzként parázslanak
a sötétségtől kifényesített ablakban tükröződve –
körben az álom vagy a vasúti fülke falai,
a nappali élet fénye most távol van,
az a valóság, amelyben gőzmozdonyok
büszke férfiakat visznek, szép ifjakat,
hogy a harcterek hősei legyenek,
majd koporsóban térjenek vissza
ugyanarra az állomásra, ahonnan elindultak,
s ahol még a kisírt szemek is ugyanazok.
Szomorú tájak a vágány mindkét oldalán,
                                            bánat és füst.

 

 

414-es szoba

Hotellihuone 414

 

Amikor minden lehetetlen lehetségessé válik,
már senki nincs, aki feljegyezhetné,
száj a szájba lélegzik
          mintha párát lehelnénk az ablakra,
hogy ujjunkkal üzenetet rajzoljunk,
          az utcai lámpa szomorú holdudvara
megkeresi a szobai homályban a meztelen testeket
és árnyékcsipkékből mintát fest rájuk,
          és amikor egyre gondolunk, két karcsú
fémszobor, (sörétes puskával keresztüllőtt vödör),
és az ösztönösség minden mást birtokba vesz,
          harang szól, senki sem tudja, miért.

 

 

Quo fugis a demens? hová menekülnél

Quo fugis a demens? minne pakenisit

 

           Quo fugis a demens? hová menekülnél,
esztelen, nincs menedékhely. Vedd elő a könyvet
zsebedből, ülj a padra
a juharfa árnyékába. Van még fény,
gyér ugyan, de olvasásra megfelel,
nyisd ki könyved, olvass
a Cynthia iránti szerelemről, s nézd:
           szabad korántsem vagy,
az érzések ringatnak el,
s ugyanazt az imát mormolod,
amit a juharfa levelei.

 

 

A rövidebb út

Oikotie

 

Két irányba vezet az ösvény,
de mindenütt pára lebeg,
belefagytak a fűbe a levelek,
és zörögnek a léptek szelében,
döng a homokos föld,
akár egy átkelőhíd,
már eltűntem szem elől,
hang sem hallatszik már,
ha most keresztülvágok az üvegfüvön,
a télbe vagy a nyárba érkezem –
de ha az ösvényt követem, megöregszem.

 

 

A hold már nem hold

Kuu ei enää kuu

 

A hold már nem hold,
csak zörgő papírdarab. Rögtön elviszi a szél
a verseket mind.
A férfi keres valamit,
úgy keresi, mint kisfiú a gilisztákat
egy nagy kő alól. – S ha megtalálná, mit
tenne vele? Meginná, akár a piát,
elfojtaná vele szorongását.

 

A reménytelenség
körbehízelgi, mint az árnyék.

 

 

A macska csellózik a padlón

Kissa soittaa selloa lattialla

 

A macska csellózik a padlón,
besüt a nap,
játszik a szőnyeg színes csíkjai közt,
de az ablak mögött hósivatag
húzódik hidegen és szikrázóan
az erdőszélig, ahol a fény,
mint az elhaló téli megszólalások,
a sötétség mélyébe zárva pihen.
A macska mozdulatlan szeme tükrözi a fényt,
áttetsző borostyándomboríve
nyugodt és időtlen, de másként
mint e tavaszi reggel madártalan őrülete,
a fákból kiáltó üresség.

 

Kinézel az ablakon,
látod a templomot és a temető fenyőkerítését,
a halottakat az ég magasában
felhők árnyainak látod a folyó jégpusztaságán.
Erdei vadaknak látod a köveket a mező szélén.
A hóban ösvény vezet az erdőbe,
de egész nap nem érkezik senki,
aztán pedig már este van és sötét,
az országútról az autólámpák fénye
megfesti az eget, mintha háború lenne.

 

 

Hideg télben

Kylmänä talvena

 

A zongora is csak tüzifa,
ha már eléggé holodna van,
a könyvek is gyorsan égnek,
a filozófia lángjánál a kezek összedörzsölődnek,
odavész A Nyugat végromlása és Marx Tőkéje,
a Bibliából dohánypapír lesz a kőműveseknek.
Elégnek a polcok, aztán a padló, aztán a falak.
Aztán magunk vagyunk a házak, a fekete ablakok.

 

Turczi István fordításai