Zsávolya Zoltán: Wilde Flower; Tájmasszázs
Wilde Flower
(Árnyalatok a Használatban)
Episztolákkal sújt le a kislány. Levelezni kezd –
fölém. Nem szimplán nekem. Koszorúm
szemezgetik át ujjai, kérdőn, s ekkor-akkor (mekkora
mail art!) postára megy irányzott
küldeményeivel. Ki nem
kezdi, mondjuk, a születésemkor előre
lelakkozott babért, mégis: építő nevelés, lám! Egy-egy
gerezd ha lepottyan; időnként, legfeljebb
költözéseimkor, egyik helytől a másikig.
Ha nincs megadva, épp, elérési címem, persze, makacsul
tud akkor is követni a Tértivevényes Loholmány. Tetten
érhet, állítólag? Inkább én őt, igyekezete ha lobban:
felbukik tenger színére a kandikáló periszkóp… Hát, igen,
vízoszlopok nyomása alatt, általában. Mint a cetek: emlős,
az nem vitás, ámde mégsem – miként az alpárian
feltételezhető lenne – „Hangicsálás a Magyar Szilikonon”!
Mennyivel több azt mondani, minderről: wildeflower,
mint „vadvirág”, egyszerűen! Fő-fő emblémák
teremtője az angol nyelv. – Annyi árnyalat-
szóródás épp a Használatban, amennyit a filológia
szakhoz a kultúrtörténet tesz hozzá a bölcsészeten belül…
Vagyis nem sok: némi mélyülés, süllyedés, de nem akkora,
hogy aztán a hirtelen felbukás keszonja
megárthasson az egészségnek.
Tájmasszázs
Menekülő nyár - - - nem is csak az őszbe, de mindjárt
egy másik jövőbe… Pusztatétlenre, ha volna
ilyen nevű település. És van! A felnyílt
félmúlt örvénycsöve szippant be újra.
Láttam én a Nagyalföldet is, ott nincsen
semmi, tényleg. Az itteni „semmi” ellenben
sötétzöld a víztől; facsoportok, ligetek, galériaerdők
teszik változatossá… Errefelé a Semmi: van!
Light-os kisalföldi geo-masszázs, ahogyan
évtizedek múlva, autóval újra átcikkanunk itt, és
elvillanók a környék nyújtotta képek is, főleg
dideregtető télidőn. Az elenekült nyarat képzelve.
Ez a táj volt még csak igazán néma! Stéphane
Cormieaux legalább ötven kilométerrel odébbről
dudorászott. Még inkább Budapestről, más égtájak
sokkal boldogabb évszakaiból nosztalgiázva vissza.
Lecsapolás dúlta közjátékként a vidéket. Persze,
akár a túlzásba vitt vagy hirtelen fogyókúra, amit
ha abbahagynak, legalább annyi, de inkább több
visszajön, mint amennyi előbb nehézkesen lement.
Licks of love: az egykor építőtáborokba gyűlt
KISZ-bitangok sátor-izzadós szerelmi játékait
vonja vissza, de végérvényesen ám!, a környék
mintázata. – Volt „ökológiai beavatkozás”. Eltornázva.
Ködlidércek, tejfehér nőalakjai masszává
folynak össze mind. Elszórt gémeskutak
használatból kivontan felbólintgatnak, mintha
élnének, s kísértetként: óriás és élőhalott mind.
Ingoványos már újra ez a föld. Másként mocsár,
mely lassan, de könyörtelen-módszeresen,
biztonsággal visszaveszi jussát; az egykorit és
az ez utánit szintén. Mert erre nem jön más jövő…
Hagyják, ennyi talán csak nagyjából a titka, és
a nyitja (zárja és ördöglakatja is): talajvíz. Felbuzog.
Oravecz Imre: Az öregség hajnalán; Álom
Az öregség hajnalán
Az ablaknál ülök,
és a kopár udvari szilvafát nézem,
látom a garázs tetejét is,
vörös a fenyőborította hegyoldalháttér zöldjében,
borult az ég,
a felhők közt halványkék hézagok,
olvasni akartam,
de nincs kedvem,
elmém tiszta,
testem némi keresztcsonttáji fájdalomtól eltekintve
még normálisan működik,
ha daganat van benne,
alattomosan rejtőzik,
felállok és kimegyek,
járok egyet,
aztán bejövök,
és tovább várom a napot,
mikor az igazi lejtmenet kezdődik.
Álom
Azt álmodtam,
hogy nagyanyám nem hozta haza apámat Kanadából,
ott születtem,
és én nem én vagyok,
hanem valaki más,
más az anyám,
és másként alakult az életem,
Windsorban nőttem fel a Glengarry Road környékén,
nős vagyok
van három fiam, két lányom,
jómódban élek,
kertes házban lakom a suburbben,
faszénnel hamburgert sütök a hátsó udvaromon,
a montreali McGillen végeztem mérnökként,
a Városi Vízműnél dolgozom,
de van farmom is,
nem örököltem,
a magam erejéből vettem,
nem nagy, de nem is kicsi,
négyszáz acre szántó és száz erdő,
ház is van rajta meg csűr és silótorony,
kukoricát és szóját termesztek,
mindkettő jól bírja az agyagos talajt,
kissé messze van, Rochester megyében,
de kocsival az autópályán nem vészes,
hétvégén járok ki,
néha ott alszunk,
elég sok baj van vele,
de a fiaim segítenek,
nem lehet belőle meggazdagodni,
bár rá se fizetek,
de szeretem csinálni,
mert a vér nem válik vízzé.
Mohácsi Balázs: csikorog; a város nyelve; marad az intés; gyaloglás
csikorog
(teho teardo & blixa bargeld: a quiet life)
súlyos élek, sarkok, sarokkövek,
lépek, talpam alatt az omladék:
félgömbök, gúlák, kubusok.
csikorog, csak csikorog, csikorog.
ismerem ezt a töredezettséget,
lassan elmozog a séta közeiben.
talpam alatt porladozik szét,
felfoghatatlan omladék.
de lépek, lépek, lépek, így megyek.
betérek egy kapualjba, megállok.
sarkok. sarokkövek. a súlyos élek.
ez birtokolhatatlan geometria.
erre kinek van szava.
a város nyelve
(fuzz: one)
a város nyelvén állítani
nem lehet, mert hömpölyög
egyre az utcák éneke,
a falak tánca, a kövek
beszéde. ugye érted.
az egész minden részecskéig
tombol. szerénytelen
szinte öndicséretét
zengi, és én hallgatom
csak. mert ez a tisztaság
és mélység olyan kút,
ahonnan a fiatalságot
merítem szüntelen.
marad az intés
(pearl jam: rearviewmirror)
fiatal lányok utcahosszan
mennek át
mennek át
állj meg úgy tanította az oktató
ha jó a nő
ha jó a nő
felgyűrődik bennem mint
lassított karosszéria-kép
egy kilép elém
ő szép de szép
az érzés viszonzatlanul
marad az intés
mehet
mehet
fiatal feneke szemem
jojózik követem
mehetsz
mehetsz
mehetek tovább
gyűrődik a gondolat
nyugtalan találkozás
a visszatérés után veled
az emlékekkel csábítasz
te múlt
te múlt
átmész előttem
utcahosszan átcikázol
nem jó ez így
nem jó vagy
csak ne is néznék vissza
rád
gyaloglás
(the good, the bad & the queen: northern whale)
gyaloglás ez a rákóczi
út ide illesztem be magam
és elfelejtett mondatokat
keres a szám hátha úgy kinyílik
egy ablak egy öreg néni
kihajol és nézi az utat
eső esik lassú pocsolyák
felgyűlnek benne a képek
megyek és a nénit látom
visszafelé jövök és még mindig
ott a néni mintha semmi
nem változott volna
*
a néni kitartó figyelem
ahogy az utcát nézi az ápor
hömpölyög akár a forgalom
látom ahogy elhasadnak lépek
lépek lépek lépek így megyek
gyaloglás most ez a forma
a nénit figyelem érti hogy
vele az élet eltelne
tűsarkak taktusa koponyán
kopog de mindegy fegyelem
szál iránt hasadnak a fiatalok
ha nézi őket a néni
*
az ablak nyílik a néni szája
jégverem mosolyog mint aki
gleccsert talál a torka helyén
*
hazajövök és nézlek és dohányzom
mert a cigaretta egy szentimentális
közhely a számban az ablakban
a néni kitartó figyelem nem lát
téged ha nem akkor meg a tejüvegen
játszik a fény és elnyomom mintha
a semmi nem történhetne meg
Sztojcsev Szvetoszláv: Lepkeárny
A feladat
kígyó csusszant
a cellába
kötéllé változott
Kirakat
a kirakatban
egy próbababa
megmoccant
csókot dobott
meghajolt
talán azt hitte
élek
Centrifugális erő
kiragad a tömegből
mutatóujját
a szemedbe fúrja
feje fölé emel
forgat
saját tengelye körül
neked így jó
Kiégés
üres tekintetben
üres szoba
üres szék
közönnyel teli sötétség
Leválás
árnyékom
távol −
elengedett
már csak engem
taposnak az utcán
Nyíl
nem vaktában kilőtt nyíl lenni!
mondta a nyíl és
megvakította az íjászt
Kibomlás
a börtön, a belső
kivetett magából
darabokban
Csillagpor
a füst elszállt
hamvak a szélben,
sárga csillagpor
kavarog az égen
Keringő
napsugár a falon
napsugár az asztalon
napsugár a széktámlán
napsugár a tükörben
napsugár a homlokon
éget
lyukat fúr
behatol
tovább kering
Lepkeárny
sors idő
álmomban lepke voltál
tenyeremre szálltál
majd el
álmodban lepkeárny voltam
Magolcsay Nagy Gábor és Szabó Kristóf vizuális költeményei
Apollón-transzmisszió
Böjt
Lábad elé szórt betűk
Animáció: Szabó Kristóf
1988-ban született Győrött. Képzőművész, videoművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd művészettanári diplomát. Tanulmányait Drezdában végezte. A MovIng és a ColLab csoportok alapítótagja, amelyek különböző társművészeti együttműködésekkel kísérleteznek. Számos egyéni és csoportos kiállításon vesz részt külföldön és hazánkban egyaránt. Újabban a festészet és a video kapcsolatával foglakozik.